Simonovits András: Mennyit vesztettek a nyugdíjak a reálértékükből?
Korábbi cikkünkben bemutattuk, miként változott az évek során a nyugdíjasok által érzékelt árszínvonal, illetve ehhez képest hogyan emelkedtek az állami
Korábbi cikkünkben bemutattuk, miként változott az évek során a nyugdíjasok által érzékelt árszínvonal, illetve ehhez képest hogyan emelkedtek az állami
Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az alacsony kockázatú befektetések közül a lakossági állampapírok hozama jelentősen meghaladja a lekötött betétek éves
A magas infláció miatt már egyáltalán nem mindegy hova tesszük a megtakarításunkat. Az átlagos lekötések kamata azonban igen alacsony 1-2%.
Miközben a vállalatok közötti hitelezés feltételei erőteljesen romlottak, a banki hitelpiac mérsékelten vesztett lendületéből. A két trendet együtt vizsgálva a
Szeptember 30-áig meghosszabbította a kormány a lekötött betétekre vonatkozó kamatpalafont, ami maximálja az intézményi és a nagyobb lakossági befektetők betétjeinek
Egy a Bankmonitorhoz érkező ügyfélkérdés alapján részletesebben megvizsgáltuk, miként adóznak a külföldön kötött élet- és nyugdíjbiztosítások idehaza és az EU-ban.
Még ma is megérheti korszerűsíteni, felújítani otthonunkat. Sokszor azonban nincs elegendő tőkénk a munkálatok elvégzéséhez, ekkor merülhet fel a kölcsönfelvétel
Sok területen természetes a vállalkozások számára, hogy döntéseikbe szakértőket vonnak be: szinte kihagyhatatlan lépés ez a marketing vagy PR stratégia
Hatalmas változásokat jelentett be a kormány 2023. június 22-én, ami fenekestől felforgatta a lakástámogatásokat. 2024 januárjától szigorodik a Babaváró hitel