Piaristák az ingatlanbizniszben

Úgy tűnik, a Piarista Rend Magyarországi Rendtartománya beszállt a hazai ingatlanüzletbe. Együttműködő partnerük a Portus Buda Group Zrt., amely több piarista tulajdonban lévő ingatlant kezel, fejleszt.

Legújabb közös projektjük a Pesti Barnabás utcai volt ELTE épület rehabilitációja, és két felső szintjének átalakítása luxus irodaházzá.

A Piarista Rendnek jelenleg két – különböző fázisban lévő – ingatlannal kapcsolatos projektje van. Az egyik az V. kerületi volt ELTE épület (Pbu. Bölcsészkar) rehabilitációja, a másik egy 36 ezer négyzetméteres ingatlanfejlesztés a XII. kerületben (Költő Kert). Mindkettőben a rendhez több szállal kötődő Portus Buda Group Zrt. (PBG) az együttműködő partner. A cég három tulajdonosa – Eszter Elemér, Turcsik István, Wildner Ágost – közül ketten ugyanis volt piarista diákok.
 


Pesti Píár

A Piarista Rend 2001 júniusában kapta vissza a magyar államtól – a piarista diáknyelvben fonetikusan csak “pesti píár”-ként hívott – V. kerületi volt ELTE épületet (Pbu. Bölcsészkar). A kisebbik épületrészben hamar újraindult az oktatás, jelenleg is itt működik a Sapientia Szerzetesi Főiskola. Mivel a nagyobbik épületrész felújításához és működtetéséhez nem volt a rendnek pénze, a piaristák befektetőt és üzleti partnert kerestek. Ekkor találtak rá a PBG-ra. A szerencsés találkozásban a – tulajdonosok piarista kötődésén túl – a cég meggyőző üzleti modellje játszotta a főszerepet.

A PBG saját definíciója szerint ugyanis “érték-alapú üzletvezetést” kíván megvalósítani ingatlanbefektetései során. „Mi minőségi ingatlanfejlesztésben utazunk. Egyedülálló, történelmi értékkel is bíró épületeket segítünk újjáéleszteni” – mondta lapunknak Wildner Ágost, a PBG egyik tulajdonosa.

A PGB-t harmincas éveik elején járó fiatalemberek alapították 2007-ben. A baráti társaság nyolc éve üzletel együtt. Cégcsoportjukba jelenleg ingatlanfejlesztéssel, befektetéssel, vagyonkezeléssel, kommunikáció-marketinggel foglalkozó cégek tartoznak. Utóbbira példa az Ester Communications Kft., amely a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) – egészen kiválóra sikerült – honlapját készítette 2005-ben. A cégcsoport honlapja szerint több orvosi kutatással és fejlesztéssel foglalkozó társaságban is kisebbségi tulajdonosok.

 

A város szíve

A PBG és a piaristák első közös ingatlanfejlesztése a Calasanz Downtown Offices (CDO) névre keresztelt projekt. Ez – a befektetők reményei szerint – meglehetősen fel fogja kavarni az irodapiacot. Nemcsak a belvárosi lokáció különleges, hanem az épület kialakítása is. “Ezen a telken a középkortól kezdve mindig valamilyen oktatási tevékenység folyt. Így az épület elsődleges, tartalmi üzenete: a tudás ” – mondja Eszter Elemér, a PBG egyik tulajdonosa. A tervek alapján az épület formai stílusát a „luxus-minimál” jellemzi. A külső megjelenésre pedig az épület tetején kialakított, négyszögletű torony-tárgyaló fogja feltenni a koronát. Innét csodálatos panoráma tárul majd a leendő bérlő üzletfelei, vendégei elé.

A befektetés ütemezésére nézve igen szerencsés körülmény, hogy az épület és környéke hamarosan alapvetően új funkciókkal telítődik. A Budapest Szíve városfejlesztési programnak köszönhetően az épület körül gyakorlatilag megszűnik az autósforgalom. A jelenleg lezárt Piarista köz a Váci utcát fogja összekötni a megújuló Duna Korzóval. Így az épületnek nagy esélye van rá, hogy a “város szívévé” váljon.

Az épület dunai frontja – középen a toronytárgyaló

A tervek szerint a hatemeletes épület alsó szintjén kereskedelmi és üzleti célú helyiségeket alakítanak ki. A földszinten és az első emeleten – a váci utcai fronton – presztízs márkáknak, a dunai fronton egy étteremnek és kávézónak adnak helyet. Ezeket a Piarista Rend adja majd bérbe.

“A fő szempontunk az volt, hogy az épület hosszú távon önfenntartó legyen” – mondta lapunknak Svastits Géza, a piarista rend pénzügyi igazgatója, aki hozzátette: 15 éves megtérülési idővel számolnak. Ez lesz egyébként az egyetlen olyan épület a fővárosban, amiben különböző funkciók (kereskedelmi, iroda, iskola-rendház) különböző terekben fognak egymás mellett létezni.

 

Klasszikus stílus modern szolgáltatásokkal

Az épület két felső szintjén kerülnek kialakításra a luxus irodák. Az 1700 négyzetméter alapterületű helyiséget a Piarista Közből nyíló önálló recepción keresztül, saját gyorslifttel lehet majd megközelíteni. Az épület külső és belső újjáélesztését az Ybl-díjas építész Golda János és csapata (M-Teampannon) végzi. A második emeletre – a Sapientia Főiskola mellé – költözik a méltán országos hírű Budapesti Piarista Gimnázium a VIII. kerületből. A 3-4. emelet tantermeket, az ötödik emelet a piarista atyák lakrészeit foglalja majd magában.

Háttérben a Gellért-hegy

A PBG annyira komolyan gondolja, hogy az épületet „ki kell érdemelni”, hogy a projektnek nincs is hagyományos értékesítési modellje. Bár együttműködnek a Jones Lang LaSalle ingatlan szaktanácsadóval, nem küldenek ki értékesítési ajánlatokat, nem hirdetnek a sajtóban, és nem bombázzák személyes kapcsolataikon keresztül leveleikkel a lehetséges bérlőket. „Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy nemzetközi tanácsadó céggel, és két nemzetközi ügyvédi irodával, de még nem írtunk alá szerződést” – mondta Eszter Elemér.

 

30-40 eurós bérleti díj

„Az épület teljes rehabilitációja mintegy 3,5-4 milliárd forintba kerül. A költség negyede saját tőke, a többi bankhitel” – mondta Eszter Elemér. Bár a finanszírozó banki partner nevét nem akarta elárulni lapunknak, a Világgazdaság korábban úgy értesült: a többmilliárdos beruházást a koreai állam 100 százalékos tulajdonában lévő KDB Bank finanszírozza. Eszter Elemér hangsúlyozta: a hitelszerződésre a válság kirobbanása után került sor. Ezzel arra utalt: megfelelő projektre ma is lehet finanszírozót találni. Ahogy fogalmazott: “A CDO nem egy termék, amelyet el kell adni, hanem ‘koronaékszer’, amelyet ki kell érdemelni. Éppen ezért különleges és megkülönböztető előny, egy valóságos „szimbólum” a majdani bérlő számára, ha a CDO-ban folytathatja tevékenységét, és fogadhatja ügyfeleit” – mondta Eszter Elemér. Információink szerint a dunai fronton lévő földszinti éttermet és kávézót már lekötötték. Az irodai részen, figyelembe véve a fentieket, becslésünk szerint 30-40 eurós lehet a bérleti díj négyzetméterenként.

Költő Kert

A PBG honlapja szerint a Piarista Rend és a PBG másik ingatlanprojektje a  Budapest XII. kerületében lévő 36 ezer négyzetméteres terület (Költő Kert) hasznosítása. A terület sorsa egyelőre kérdéses, a befektetők szerint még nem született döntés erről a projektről. Bár a PBG képviselői különösebben nem kívántak nyilatkozni a részletekről, megtudtuk: a telken jelenleg három ingatlan van piarista tulajdonban. Egy teniszklub, amelyet a Svábhegyi Teniszklub üzemeltet. Egy villa, amely jelenleg a terület gondnokának szolgálati lakása. A harmadik pedig egy zöld terület, sok fával.

 

Közös vagyonkezelés

A fentiek mellett a PBG és négy katolikus férfi szerzetesrend (bencések, ferencesek, jezsuiták, piaristák) közös vállalkozása a Servitor Pro Multis Kft. A Servitor jelenleg beszerzési társulások szervezését végzi sikerrel, már hat szerzetesrend és több katolikus intézmény, illetve egyesület részére.  “Közösen bonyolítjuk az áram,- gázbeszerzéseket, a papír, írószer utánpótlást. Így olcsóbb, hatékonyabb, és egyszerűbb a beszerzés” – mondta Svastits Géza. A kisebb szerzetesrendek fenntartását is szolgáló gazdasági vállalkozás igen sikeresnek bizonyult. A Servitor Pro Multis Kft. indulásától számítva, alig három hónap alatt több mint tízmillió forintot takarított meg tulajdonosainak.