Csúszhat a Kossuth tér átépítése
Csúszhat a Kossuth tér átépítése, miután az egyik kivitelező visszalépett, így nem biztos, hogy 2014-re befejeződik a projekt – írja
Csúszhat a Kossuth tér átépítése, miután az egyik kivitelező visszalépett, így nem biztos, hogy 2014-re befejeződik a projekt – írja
Befejeződött a Videoton Oktatási Központ felújítása (VOK), a kétszázmillió forintos beruházás az Új Széchenyi Terv keretében, európai uniós támogatással valósult
2012-ben a FIABCI Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetség közreműködésével 14. alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatot. Az
Az 1996-ban épített Pólus Centert több mint egymilliárd forintból újította fel a legnagyobb tulajdonos, a CBRE Global Investors – mondta
Az új Hagymatikum Fürdő közvetlen szomszédságában az egykori Kállai Kollégiumból alakítanak ki szállodát Makón. Buzás Péter polgármester elmondta: a fürdő
Nyolcezer négyzetméter alapterületű új csarnok építésével hajt végre bővítést 2013 májusáig szombathelyi Vásártér utcai telephelyén a Jabil – jelentette be
Egyre több bank ajánlja fel a Nemzeti Eszközkezelőnek a nem fizető adósok ingatlanjait – írja a Magyar Nemzet. A lap
A Cushman & Wakefield, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata közreműködött az ismert alsóneműgyártó, a Skiny 200
Jelentős eredménynek tartja Tarlós István főpolgármester, hogy a kormány átvállalja Budapest adósságainak 40 százalékát – írja a Magyar Hírlap csütörtöki