Nemsokára jönnek a látványtervek a múzeumi negyedről
Június végére kell előkészítenie az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes nemzetközi tervpályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának – olvasható a szerdai Magyar
Június végére kell előkészítenie az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes nemzetközi tervpályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának – olvasható a szerdai Magyar
Március közepétől Magyarországon is kötelező lesz 30 napon belül kifizetni a beszállítóknak az árut, illetve a szolgáltatásokat, egy tavaly elfogadott
Várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége
A sportért felelős államtitkár megerősítette a hírt, hogy elhárultak az akadályok az FTC új futballstadionjának építése elől – adta hírül
Sok építészt és dizájnert foglalkoztat, hogy hajókonténerekből építsenek házat. Az új trend most a bármikor elmozdítható mobil konténerhotel. Az építészek
Rekordösszeget, közel 1 milliárd forintot fordít 2012 és 2013-ban az Alkotás Point új tulajdonosa magas szintű fejlesztésekre, beruházásokra. Az irodaházat
A lendületes évvégét követően, amikor is 2012 utolsó negyedévében mintegy 1000 négyzetméternyi területre érkezett új bérlő a budaörsi Terraparkba, jól
Ötszáz kilowatt teljesítményű, fluidágyas biomassza kazánt adtak át kedden a Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft. tiszaújvárosi fűtőerőművében, a
A kétszintes épület formája egy hatalmas Möbius-szalagra emlékeztet: a 180 fokban csavart, fekvő nyolcas formájú szalagnak egyetlen oldala és egyetlen