A Westendben nyit az első Starbucks
A Váci utca helyett a Westend City Centerben nyitja meg első hazai üzletét az amerikai Starbucks kávéházlánc, írja a Napi
A Váci utca helyett a Westend City Centerben nyitja meg első hazai üzletét az amerikai Starbucks kávéházlánc, írja a Napi
Finanszírozás hiányában továbbra sem tudja elindítani 120 millió eurósra tervezett kolozsvári ingatlanfejlesztését a romániai magyar milliárdos, Pászkány Árpád. A Ziarul
A mostani évi 28 milliárd forint állami támogatás felhasználásával 30 év alatt lehetne a jelenlegi követelményeknek megfelelően hőszigetelni a lakásokat,
Az utóbbi időben a vásárlók kiemelten figyelnek az áruk eredetére és egyre többen keresik a magyar termékeket. Felismerve ezt a
A kereskedelmi szálláshelyeken 2009-ben a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal maradt el az előző évitől, a szálláshelyek
Kigyulladt egy lakás a Szépvölgyi út elején – jelentette a helyszínről munkatársunk. Egy idős férfit kórházba szállítottak, egy idős nő
Hatalmas mennyiségű eső zúdult Los Angeles környékére; a kialakult sártengerek több lakóházat megrongáltak. Az amerikai hatóságok beszámolója szerint 12 épület
A Madách Színház Nonprofit Kft. jegyértékesítő programra kiírt egyszerű közbeszerzése kapcsán 500 ezer forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a
Magyar befektetőknek köszönhetően újraindulhat a forgalom a FlyBalaton repülőtéren, írja a Magyar Nemzet. Az egykori ír tulajdonos, Cape Clear Aviation