Óriási növekedés előtt állnak a webshopok

Tavaly a magyar webshopok 137 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, szemben az 2009-es 99 milliárddal, illetve a 2008-as 65 milliárd forinttal, és a várakozások szerint az idén legalább annyival nő az áruházak fogalma, mint 2010-ben.

 Zajdó Csaba, a webshopok készítésével és fejlesztésével foglalkozó Webshop-Experts alapítója és ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években a növekedési ütem állandó volt, s nem látják okát, hogy ez jelentősen változna, legfeljebb egy kicsit lassulhat a forgalom bővülése. 

Rácz István, az Árukereső.hu marketing igazgatója elmondta, az árukereső, ár- és áruház-összehasonlító oldalak forgalma, látogatottsága háromszorosára nőtt az első félévben, ami azt vetíti előre, hogy webáruházak forgalma is jobban nő az idén, mint tavaly. 

Az eseményen a két cég bemutatta közös, a Nagy webáruház felmérés 2011 eredményeit is, amely szerint a 137 milliárdos forgalom 90 százaléka az áruházak 15 százalékában realizálódik. A vizsgálat online módon elemezte a piacot: a kérdőívet mintegy 2500 webáruháznak küldték ki, amelyek közül mintegy 450-en válaszoltak. Az adatok és a becslések szerint 3000 webshop működik a magyar piacon, amelyek közül 1000-1200 foglalkozik komolyan a web-kereskedelemmel. A napi átlagos látogatószám csak az áruházak 10 százalékánál több mint 1000, a webshopok többsége csak 100 látogatót vagy ennél kevesebbet mondhat magáénak. 

A vizsgálat szerint minél régebbi egy webáruház, illetve minél többet költenek fejlesztésére a tulajdonosok, annál nagyobb eséllyel lesz egy látogatóból vevő az elektronikus shopban. A felmérés szerint a vevők több mint 50 százaléka késő délután és este vásárol, délelőtt csak 25,46 százalékuk, kora délután pedig 21,52 százalékuk. Reggel 1 százalékuk sem. A vevők a webshopokban leginkább órát, ékszert, kozmetikai termékeket, könyvet, háztartási eszközt élelmiszert, ruházatot, játékot vásárolnak, a legkevésbé bútort, lakberendezési tárgyat, illetve alkoholos italt és dohányárut. A leggyakoribb vásárlási mód még mindig az utánvéttel történő vétel, 70 százalékos aránnyal.