Mi lesz a budapesti Vidámpark helyén?

Ősvilág Csarnok és Magyar Mesepark: Persányi Miklós állatkerti főigazgató elsőként a Heti Válasznak adott részletes tájékoztatást arról, mi kerülhet a mai Vidámpark helyére, ha megvalósul a régóta tervezett költözés.

Az idei lehet a Vidámpark utolsó szezonja. A főváros vezetése korábban úgy ítélte meg, hogy az előnytelen lízingszerződések miatt érdemesebb a Vidámparkot lassan „kifuttatni”, mint azonnal bezárni, de Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes decemberben úgy fogalmazott: „feltétlenül érdemes a 2012-es üzleti év végéig működtetni a Vidámparkot”. Kollégája, Csomós Miklós ezt idén márciusban már kész tényként jelentette be. A fejlesztési terv két kulcselemből áll: az egyik a „Magyar Mesepark”, a másik az „Ősvilág Csarnok” nevet kapta. A Magyar Mesepark részévé válna az Állatkert jelenleg látogatók elől lezárt üzemi-igazgatósági területe, ahol lepusztult, de festői századfordulós épületek állnak. A Mesepark a gyerekek birodalma lesz, ahol a magyar állatmesék világával ismerkedhetnek meg, és megnézhetik a mesékben szereplő állatokat. A Vidámparktól bérbe vett területen működő pónipark és a vurstli megmaradó régi játékai természetes módon egészítenék ki ezt a gyerekbirodalmat.

 

A meseparknál sokkal nagyobb falat az „Ősvilág Csarnok” felépítése: ez egy óriási üveg-acél építmény, amelyben szabadon sétálhatnak a látogatók egy mérsékelt égövi esőerdő fái és állatai között. A csarnok a „miocén Budapest” élővilágát is megidézné, azt a földtörténeti időszakot, amikor a mai főváros helyén a Pannon-tenger partvidéke helyezkedett el, és a Nagykörút helyén őselefántok sétáltak. Az „Ősvilág Csarnok” a manapság népszerű „biodome”-ok mintáját követi. A legközelebbi példa a 2011-ben a lipcsei állatkertben megnyitott Gondwanaland, amely a Gondwana őskontinens világát idézi fel. Több nyugati állatkert tervez hasonló fejlesztést, de a hatalmas építési és üzemeltetési költségek miatt kevés projekt valósult meg. A budapesti „biodome” (valamint a többi kapcsolódó fejlesztés) körülbelül tízmilliárd forintba kerülne, az üzemeltetés viszont olcsóbb lehetne, mint máshol, mivel a fűtés megoldható a közeli Széchenyi Gyógyfürdő használt termálvizével.