Jövőkép: 400 éves lakások Magyarországon?

2012. évben 10 560 db. lakás épült Magyarországon. Összevetve ezt a 4,3 milliós lakásállománnyal azt látjuk, hogy ilyen lakásépítési volumen mellett a hazai lakásállomány megújulási ciklusa hozzávetőleg 400 év.

2013. I. negyedévében a lakásépítési számok további 54 százalékkal zuhantak a 2012-es évhez képest. Ilyen arányú visszaesés mellett 2013-ban hozzávetőleg 5.000 lakás fog épülni Magyarországon, ami a 400 éves megújulási ciklust jelentősen tovább rontja.

 

A hazai lakásállomány 100 éves megújulási ütemhez évi 43.000 lakást kellene építeni.

 

A lakásépítésekre nem a lakásszám bővítése, hanem a lakásállomány megújítása miatt van szükség. A felújítások és a helyettesítő új építések egyaránt fontosak. A mai magyar lakásállomány nem alkalmas arra, hogy 400 évig fennmaradjon.

 

A KSH által kimutatott „nem lakás célra” használt lakások nem jelentenek megoldást. Ezek részben irodák, részben üdülő településeken idényszerűen lakott nyaralók. Ebben a kategóriában szerepelnek a feketén kiadott és „nem lakottnak” jelentett lakások is. A nem lakott lakások közül 162 ezer db. 1946 előtt épült, 90 ezer db. pedig komfort nélküli, vagy ennél is rosszabb állapotú, jórészt gazdaságosan fel sem újítható. Ez az állomány nem oldja meg a hazai lakásállomány problémáját.

 

A lakásállományon belül 583.489 db. olyan lakás van, amelynek a falazata vályog, vagy sár, ezek minőségéről nincsen közelebbi adat.

 

Külföldi példát nézve, lakosságarányosan Ausztriában hozzávetőleg hatszor annyi lakás épül, mint Magyarországon.

 

Javasolt intézkedések

 

1./        4%-os THM melletti, forint alapú lakásépítési, felújítási hitel

 

Magyarországnak ki kellene használnia az épületenergetikai céllal építésre és felújításra bevonható EIB (Európai Beruházási Bank) konstrukciókat, amelyekkel költségvetési támogatás nélkül, 3-5% THM mellett, forint alapon, hosszú távú lakáshitel bevezetésére lenne mód.

 

2./        A lakásépítések ÁFA összegének visszatérítése a SZOCPOL támogatás útján

 

Az államnak a SZOCPOL keretében vissza kellene adnia az energia hatékony, legális lakásépítések Áfa tartalmát.

 

3./        EU források lakóépület szektorba irányítása

 

A 2014-2020 közötti EU költségvetési időszakra magyarországi Épület Energetikai Programot; Bérlakás Építési Programot kellene előkészíteni. Épület energetika címen a lakásépítésekbe, felújításokba uniós források hozhatóak. Ki kellene használni a lakásügybe forrást hozó uniós alapokat. Az operatív programok és a partnerségi szerződés jelenleg is folyó előkészítése során ezeket a témákat kiemelten fontosként kellene kezelni.

 

4./        Lakásépítési, felújítási Kormánybiztos

 

Lakásfelújításokkal, lakásépítésekkel foglalkozó központi hivatalra, vagy kormánybiztosra lenne szükség. Egy állandó intézmény szükséges a lakóépületek korszerűsítésével kapcsolatos intézkedések megfelelő előkészítésére, végrehajtására.

 

Bővebb elemzésünket a mellékletben olvashatják.

 

Társaság a Lakásépítésért Egyesület

www.lakasepitesert.hu