Appeninn: teltház következtében rekord bevétel

A Budapesti Értéktőzsde A-kategóriájában jegyzett Appeninn Holding a 95 százalékos kihasználtsági rátájának köszönhetően az egy évvel korábbi árbevételét 48 százalékkal, az előző negyedévit pedig 3 százalékkal múlta felül, így eddigi történelmének legjobb negyedévén van túl.

A társaság időszaki beszámolója szerint az Appeninn Holding 2012 első negyedévében 304 millió forint konszolidált árbevételt ért el, míg adózott eredménye 62,6 millió forintra nőtt. Ez az árbevétel 48 százalékkal haladja meg a társaság 2011-es, hasonló időszaki, (de nem konszolidált) összesített csoportszintű árbevételét, elsősorban annak köszönhetően, hogy 2011 folyamán az ingatlanjaik kihasználtsága folyamatosan nőtt, az újonnan akvirált társaságok esetében is 3-6 hónapos időtávon belül sikerült a piaci átlaghoz feltornászni a bérlői állományt. Ráadásul a társaság 2011 harmadik és negyedik negyedévében kifejezetten a bérlői létszám megőrzésére és erősítésére koncentrált, így közel maximális, átlagosan 95 százalékos kihasználtsággal tudott futni ingatlanportfolioja 2012 első negyedévében. „Immár kimondható, hogy elmúlt a 2011 közepén begyűrűző kihasználtsági hullámvölgy hatása, beértek a bérlő-orientált akcióink hatása. Ez különlegesen pozitív reményeket támaszt a 2012-es évet illetően.” – mondta el Székely Gábor, az Appeninn Nyrt. igazgatótanácsának elnöke.

 

A társaság árbevételén belül az ingatlanbérbadásból származó bevételek részaránya a tavaly év végi 70 százalékról 73 százalékra nőtt, az üzemeltetésből származó bevételek aránya 10-ről 15 százalékra nőtt, emellett a gépek és berendezések bérbeadása 15 helyett csak 9 százalékot tett ki, köszönhetően annak, hogy megvált nyergesvontatóitól a Kranservice nevű leányvállalat, és csupán a mobildaruk bérbeadására korlátozódik ennek a szegmensnek az árbevétele. „Azonban az ingatlan-szegmens ezt a hatást is ellensúlyozni tudta, hiszen így is 3 százalékkal tudta növelni árbevételét a cégcsoport 2011 utolsó negyedévéhez képest is, a közismert piaci folyamatok ellenére.” – jellemezte Székely Gábor az ingatlanportfolió sikereit.