hirdetés

Állítólag csökken a balesetek száma az építőiparban

Magyarországon az építőipar volt az egyetlen olyan szektor, ahol csökkent a munkahelyi balesetek száma 2015 és 2016 között. Szakértők szerint azonban még mindig sok fejlesztés szükséges a biztonságos munkavégzéshez.

A Nemzetgazdasági Minisztérium jelentése szerint a 2015-ös évhez képest a munkahelyi balesetek száma tavaly szinte valamennyi gazdasági szektorban nőtt. A teljes növekedés 9,2%, amely közel kétezerrel több balesetet jelentett 2016-ban. Egyedül az építőipar mutat javulást e tekintetben, ahol a minisztérium az elmúlt évben huszonhattal kevesebb balesetet regisztrált a 2015-ös 808-hoz képest. A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. egészségügyi és munkavédelmi koordinátora, Lipták Timea szerint a hazai építőiparnak még mindig van elmaradása a helyes gondolkodás elsajátításában.

Az ágazat szempontjából megoldásra váró kihívás egyik oldala a “megváltozott tudatállapot” problémájával írható le. „Ha a „megváltozott tudatállapotról” hallunk, olyan extrém példák juthatnak eszünkbe, mint az ittasság vagy a kábítószer-fogyasztás. Azt azonban mindenkinek fontolóra kéne vennie, hogy a fáradtság, vagy akár egy felfokozott érzelmi állapot is produkálhat az alkohol-, illetve kábítószer-fogyasztás során fellépőekhez hasonló tüneteket, , így ez csak a jéghegy csúcsa” – mondta el a svéd cég szakembere.

Szerinte segítséget jelenthet az üzleti életben sikerrel alkalmazott PDCA (tervezés-cselekvés-felülvizsgálat-munka fejlesztése) irányítási módszer.  „Ha bármikor munkába indulunk, mindig a PDCA módszer négy összetevőjére kéne koncentrálnunk. Először megtervezzük, hogy mire vagyunk képesek, aztán elvégezzük a feladatot, majd ellenőrizzük az eredményeinket, és  levonjuk a következtetéseket, végül pedig azok szerint fejlesztjük munkánkat.”

A kihívás másik oldala abban keresendő, hogy mennyire felelnek meg a cégek Magyarországon az egészségügyi és munkavédelmi előírásoknak. Szerinte sok olyan terület van, amelyen lehet még fejleszteni. „Amikor elkezdünk dolgozni egí új alvállalkozóval, segítünk nekik azzal, hogy közösen kockázat-elemzést és –értékelést végzünk, rendszeres, ingyenes egészségügyi és munkavédelmi képzéseket kínálunk nekik, és arra is lehetőséget biztosítunk, hogy elmondják véleményüket az elvárásainkról. Így tudnak egymáshoz közeledni az álláspontjaink.” – tette hozzá.