Okostelefonnal vezérelhető hotel nyílt Budapesten

TMRW Hotels applikációval vezérelt négycsillagos színvonalú KViHotel 40 szobája a 21. század leginnovatívabb megoldásaival készült, a TMRW Hotels okostelefonos applikáció segítségével a foglalástól a kicsekkolásig szó szerint a vendégek kezébe adja az irányítást. A szoftveres megoldás más, akár új, akár már működő szállodákban is alkalmazható.

A szállóvendégek voltaképpen minden szolgáltatást egyetlen gombnyomással vehetnek igénybe: az alkalmazás segítségével foglalhatnak szobát, majd sorban állás nélkül, akár már érkezés előtt 48 órával bejelentkezhetnek, kiválasztva az emeletet és a szobát. A telefon a Bluetooth kapcsolat révén egyben a szobakulcs is, késő éjszakai érkezés esetén pedig a vendég telefonja nyitja a szálloda főbejáratát is. A szállóvendég az új alkalmazással vezérelheti többek között a hűtést-fűtést, akár 10 000 kilométerrel távolabbról is beállíthatja előre a szoba kívánt hőfokát az érkezése időpontjára.

Kérhető extra takarítás, vagy akár virtuálisan is kitehető a „ne zavarjanak” tábla. A vendég az applikáción keresztül fizethet, rendelhet taxit, miközben a fizetési folyamatait is nyomon követi. Ezeken kívül a kijelentkezés is a saját mobilról történik, nem szükséges hozzá sorban állni és a számla rendezése is az applikáció segítségével intézhető. A bankkártyával történő fizetés (hamarosan PayPal-en keresztül is) egyaránt biztonságos és kényelmes, természetesen a számla a megadott e-mail címre online érkezik.

A vendégek mindehhez a szálloda egész területén szélessávú, ingyenes wifit vehetnek igénybe, az alkalmazás használatát pedig szöveges segítség és videó is támogatja. Az appon keresztül a TMRW virtuális ügyfélszolgálata is non-stop rendelkezésre áll, bárhol is legyen a vendég, a szálloda diszpécser szolgálata bármilyen platformon elérhető (Facebook Messenger, Whatsapp, Skype, iMessage stb.), de a vendég akár telefonon is útbaigazítást, tanácsot kérhet.

Az applikáció és a vállalat szállodai koncepciója nem áll meg egyetlen hotelnél, illetve nem csupán hotelek számára fejlesztett megoldást. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja, és mind a már üzemelő, mind a most épülő hotelekben ez a komplex digitális megoldás segítsen a vendégélmény növelésében, illetve tartósan és jelentősen csökkentse az üzemeltetési költségeket.