44 milliárdért Tatabányán

Tatabányán épít új, akkumulátorok számára alkatrészeket szállító gyárat a dél-koreai Lotte Aluminium Kft.; nem kevesebb, mint 44 milliárd forintos beruházással.

Ezt a jó hírt jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente. Az államtitkár hozzátette azt is, hogy a tervek szerint a mintegy 60 ezer négyzetméteren elhelyezkedő beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik, új gazdasági környezetet teremt az ország középső részében. Magyarország koreai kapcsolatai töretlenül fejlődnek, tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb befektető az országban, a mostani beruházás alapján az idén is előkelő helyet foglal majd el a beruházók rangsorában. A kormány kész ezt a folyamatot erősíteni, fenntartani.

A tatabányai ipari parkban már több dél-koreai vállalat működik, az újabb beruházás a negyedik a sorban. Már ott működik a Lotte-csoport másik cége is, évi 150 millió forintos árbevétellel.

Az MTI friss híre szerint Hjun Csol Cso, a Lotte Aluminium Hungary Kft. vezérigazgatója arról beszélt, hogy Magyarországgal nagyon jó a kapcsolata Dél-Koreának, és folyamatosan fejlődik, a mostani beruházás ezt tovább erősíti.

A cég az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó vállalatokat fogja kiszolgálni, évi mintegy 18 ezer tonna fóliát terveznek készíteni. Vizsgálják egy további beruházás lehetőségét, egész Európát szeretnék ellátni. A Lotte Dél-Korea ötödik legnagyobb vállalatcsoportja, hozzá tartozik a Lotte Aluminium Kft., és 24 országban vannak jelen – árulta el Hjun Csol Cso.