Végre: többet alkudhatunk lakásvásárlás során

A szakértők szerint az alkupozíciók javulására lehet számítani a lakáspiacon, azaz végre valahára újra eljött a vásárlók ideje. Érezhetően többet alkudhatunk lakásvásárlás alkalmával!


Az árnövekedés ütemének lassulása a most zajló lakáspiaci konszolidáció természetes velejárója, az OTP Ingatlanpont szakértői szerint ugyanakkor az árkorrekció továbbra sem fenyeget árzuhanással.

A friss értékesítési adatok alapján azonban egyre nagyobb tér nyílik a vásárlásokat megelőző alkura: a fővárosban és a megyeszékhelyeken egy év alatt a harmadával javultak a vásárlók alkupozíciói lakásvásárlás esetén, persze van olyan terület is, ahol az eladók helyzete erősödött.

Az ingatlanpiaci változások elsőként a fővárosban éreztetik hatásukat. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai szerint a 2019 novemberétől 2020 január végéig tartó időszakban a vevők átlagosan több mint harmadával nagyobb árengedményt értek el az alku eredményeként, mint egy évvel korábban.

Míg 2018 év végén és a tavalyi év elején az utolsó irányárhoz képest szerződéskötéskor 3,1, addig egy évvel később már 4,4 százalékkal tudták csökkenteni a vásárlók az ingatlanok árát. Kiugró mértékben, csaknem háromszorosára erősödött a vásárlók alkupozíciója az igen heterogén kínálattal rendelkező családi-, iker-, vagy sorházak piacán.

Egy év alatt 2,6-ról 7,7 százalékra bővült a mozgástér a lakásvásárlás e formája során. Az adatokból az is látható, hogy a fővárosban továbbra is nehezebb az eredetileg hirdetett áron eladni a családi házakat, mint a lakásokat. A nem panel lakásoknál 0,5, a paneleknél pedig 0,6 százalékponttal többet tudtak lefaragni az árból a vevők.

Fordulatot hozott a falusi csok a vidéki lakásvásárlás esetében

A megyeszékhelyeken jellemzően a budapesti tendenciák érvényesültek, minden kategóriában erősödött a vásárlók alkupozíciója a vizsgált időszakban. A vevők összességében 6,9 százalékos engedményt értek el, ami egyharmadával haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A kisebb településeken, a falvakban viszont már más a helyzet. Egy év alatt összességében csak 0,1 százalékponttal javultak a vásárlók pozíciói.

Bár a társasházi lakások vásárlásakor az egy évvel korábbihoz képest itt is nagyobb tér nyílt az alkura, a családi házaknál megfordult a trend. Míg 2018-2019 fordulóján a vásárlók még átlagosan 6,7 százalékos engedményt tudtak elérni, ez mostanra 6,2 százalékra szűkült.

Ráadásul ezeken a kistelepüléseken regisztrálták a legtöbb olyan értékesítést, amikor a családi házak végül a meghirdetettnél magasabb áron keltek el. Az ok a családi otthonteremtési kedvezmény – amelyből minden második hitelfelvétel az OTP Bankhoz kapcsolódik. A falusi csok töretlen népszerűsége élénkítette a keresletet, feljebb hajtotta az árakat, így az országos trendekkel ellentétben az eladók alkupozícióját is erősítette.

Ahol még várni kell az alkura

Bár az alku lehetősége bővül, vannak még olyan területek, ahol szűk, vagy egyáltalán nincs mozgástér árengedmény elérésére.
„Az alku hiánya általában az újszerű lakásoknál, azokon a környékeken jellemző, ahol kevés új lakás épül, vagy ahol ritkaságszámba megy egy új projekt elindítása. Bel-Budán vagy a szűken vett pesti belvárosban a területi adottságok miatt erre eleve korlátozottak a lehetőségek. Hasonló a helyzet a különleges adottságú ingatlanoknál, amelyeket az elhelyezkedésük, elrendezésük, kialakításuk, vagy akár a teraszukról élvezhető páratlan panoráma tesz egyedivé. A jövőben ezeken a területeken is egyre jobban megnyílhat a lehetőség az alkura” – nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.