Előre törnek az első lakást keresők: ma már az összes vevő negyede-ötöde ilyen

Tavaly már nőtt az első lakásvásárlók száma, az idei támogatásokkal várhatóan folytatódni fog a növekedés. 2020-ban 35 ezer első vásárlót várnak a szakértők. Az első lakásvásárlók a fővárosban átlagosan 30 millió forint körül vettek ingatlant. Nézzük a részleteket.

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a múlt év fordulópontot jelentett az először lakást vásárlók számában, és újra növekvő részaránnyal vették ki részüket az ingatlanpiacon. A Duna House adatai szerint az ingatlanpiaci tranzakciók közül 2019-ben Budapesten a lakásvásárlók 22%-a, vidéken 24%-a volt első lakást vásárló fiatal. A pénzügyminiszter által ígért további támogatások, így éves szinten közel 35 ezer adás-vételnél jelenthetnek segítséget 2020-ban.

Az ilyen lakásvásárlók 2019-ben Budapesten átlagosan 30 millió forintot költöttek ingatlanvásárlásra és 55 négyzetméter nagyságú lakást kerestek.

Vidéken méretben nagyobb és árban jóval alacsonyabb érték jellemezte az első lakásvásárlókat, országosan vidéken 74 négyzetméter volt az átlag méret és 17 millió forint az ingatlanár.

„Az ilyen lakásvásárlók mindig fontos szegmensét adják az ingatlanpiacnak. 2019-ben a fővárosban és vidéken is újra növekvő részarányt mértünk a számukban, ami várakozásaink szerint 2020-ban is folytatódni fog, amennyiben a családtámogatási ösztönzők továbbra is megmaradnak esetlegesen bővülnek a piacon.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

„Az először lakást vásárlók jellemzően az olcsóbb és kisebb ingatlanokat keresik a piacon, de ezeket évről-évre magasabb árakon érhették el. 2020-ban várhatóan nagyobb kínálatból tudnak majd választani a használtlakáspiacon, árak tekintetében néhány százalékos drágulással, területtől függően esetlegesen stagnálással számolhatnak a fiatalok” – tette hozzá a szakértő.