CSOK ingatlanban vállalkozás? Mutatjuk, hogyan lehetséges!

A CSOK – azaz a családi otthonteremtési kedvezmény – bevezetése után több évig nem lehetett vállalkozások székhelyeként használni a támogatott ingatlant. 2019-ben azonban enyhült a szabályozás, és jelenleg már erre is van lehetőség. Megnéztük, hogy kik és miként jelenthetik be vállalkozásukat a csok-os lakásba, illetve mire kell figyelni a folyamat során.
A családi otthonteremtési kedvezmény elsődleges célja az, hogy a gyermekes családok könnyebben juthassanak ingatlanhoz. Ugyanakkor sokak számára kézenfekvő (lett volna), hogy a tulajdonukban lévő házba/lakásba a kisvállalkozásuk székhelyét is bejelentsék. Ez 2019. előtt jogszabályba ütközött, bár sokan nem tudtak róla, ez pedig utólag számos problémát okozhatott.

Ugyan a jogszabály nem részletezte, hogy mi számít lakáscéltól eltérő hasznosításnak, de a Pénzügyminisztérium állásfoglalása alapján a helyszínen végzett vállalkozási tevékenység annak minősült. Ez azt jelentette, hogy ha valaki az első 10 évben a csok-os ingatlanba jegyezte be a vállalkozása székhelyét, vagy akár telephelyként használta a lakást, akkor köteles volt kamatostul visszafizetni a kapott támogatást! (A falusi CSOK-ra és a CSOK-hitelre is ugyanez vonatkozott.)

2019-ben kedvezően módosult a szabályozás!
Az érintettek gyakran szembesülhettek a fenti helyzettel egy ellenőrzés során, ugyanis a járási hivatalok szúrópróba-szerűen ellenőrizhették a jogosultsági feltételeket. A nagy nyilvánosság figyelmét azonban sokáig elkerülte a székhelybejegyzési tilalom, és nagyon sokan használták vállalkozásuk székhelyéül a csok-os ingatlanokat. Csak 2019. tavaszán, azaz 4 évvel a kedvezménybevezetése után kavart nagy port a téma, feltehetően néhány erről szóló újságcikk következtében.

A jogalkotó reagált a kialakult helyzetre: végül 2019. július 11-én lépett hatályba a rendeletek kedvező tartalmú kiegészítése. Azóta „nem minősül a lakáscéltól eltérő hasznosítás tilalma megsértésének az, ha az igénylő a családi otthonteremtési kedvezményből vásárolt vagy épített új lakást a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, vagy egyéni vállalkozói tevékenységet folytató igénylő esetében az egyéni vállalkozás székhelyeként bejelenti”.


Milyen feltételekkel lehet vállalkozni most egy csok-os ingatlanban?
Feltétel ilyenkor, hogy az új igénylőknek a kérelem benyújtásakor nyilatkozniuk kell arról a szándékukról, hogy az ingatlanba bejegyeznék a vállalkozásuk székhelyét. Továbbá meg kell felelniük az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben szereplő, a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó feltételeknek. Akik a módosítás hatályba lépése előtt már megkapták ezt a kedvezményt, nekik 2019. év végéig kellett megtenniük ugyanezt a nyilatkozatot a támogatást elbíráló hitelintézet felé, azzal a további feltétellel, hogy az ingatlanvásárláshoz korábban sem vehettek igénybe „de minimis” vagy egyéb hasonló jellegű állami támogatást.

Egy Európai Uniós irányelv értelmében a vállalkozások részére nyújtott állami támogatások sérthetik az egységes közös piacot, ha a támogatás következtében bizonyos vállalkozások vagy termékek olyan előnyhöz jutnak, amely eltorzítja a szabad versenyt. Éppen ezért az Európai Bizottságnak joga van vizsgálni a tagállamok által a vállalkozások részére folyósított támogatásokat, és a tagállamok minden új támogatást (vagy a korábbi támogatások módosítását) kötelesek bejelenteni a Bizottság felé.

Az úgynevezett „de minimis” (csekély összegű) állami támogatások ebből a szempontból kivételt képeznek: nem kötelező bejelenteni őket, mert alacsony mértékük révén nem jelentenek veszélyt a közös piacra. Fontos, hogy egy vállalkozás 3 év alatt összesen legfeljebb 200 000 euró értékben kaphat ilyen jellegű támogatást. Abban az esetben, ha a vállalkozás székhelye csok-os ingatlanba kerülne, akkor a csok „de minimis” támogatásnak minősül, amit a hitelintézet rögzít az igénylési folyamat során.

Hogyan NEM lehet vállalkozni a csok-os ingatlanban?
A 2019-es módosítások során a csok-ról szóló rendeletekbe kizárólag a székhelybejegyzés került bele kivételként. Ez azt is jelenti, hogy a támogatott ingatlant továbbra sem szabad például vállalkozás telephelyeként használni. A székhely és a telephely közötti különbség, hogy az előbbi csupán egy adminisztratív jellegű státusz, míg az utóbbi az üzleti tevékenység tényleges helyszíne. Azaz a csok-os ingatlanban jelenleg is tilos bármilyen műhelyt, boltot, rendelőt vagy raktárat létesíteni: ennek megszegésekor a támogatást kamatostul kell visszafizetni az állam részére.


Mi is az a csok?
„családi otthonteremtési kedvezmény” (röviden csok) a magyar családtámogatási rendszer egyik legerősebb eleme. A projekt keretein belül a családosok jelentős összegű, akár 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásban részesülhetnek, melyet lakáscélra tudnak felhasználni. A csok mellett további kedvezményes lehetőségek is elérhetők a gyermekes (vagy gyermeket vállaló) ingatlanvásárlók számára. Ilyenek például a kedvezményes kamatozású csok-hitel (maximum 15 millió forint), vagy az idén hatályba lépő illetékmentesség, ami alapesetben a megvásárolt ingatlan vételárának 4%-át jelenti.

Ráadásul az új építésű lakások áfatartalma a korábbi 27%-ról 5%-ra csökken az idei évtől, sőt a csok-ot igénylők még ezt az 5%-os költséget is visszaigényelhetik utólag! Ugyancsak az idei évtől létezik a felújítási támogatás, illetve az otthonfelújításra szolgáló támogatott hitel: ezek a meglévő ingatlan korszerűsítéséhez nyújtanak jelentős anyagi segítséget a gyermekes családok számára. Ha mindez nem lenne elegendő, akkor a 10 millió forintos babaváró is felhasználható az éppen aktuális lakáscélhoz.