Balaton: ez a nagy helyzet most Siófokon

A járvány elültével lényegében egy csapásra felélénkült a balatoni ingatlanpiac Siófokon. De gondot okozhat 2-3 év múlva, hogy nem indulnak új fejlesztések a déli part fővárosában és környékén, miközben a vírus miatt egyre nagyobb az igénye a vevőknek egy olyen “hátországra” ahová kiszabadulhatnak a nagyvárosból.

A Balla Ingatlan friss helyzetjelentése szerint jelentős mértékben beindult az utóbbi hetekben az ingatlanpiac a Balaton déli partján. Méghozzá annyira, hogy a kijárási korlátozások után csak kis mértékű visszaesésről sem beszélhetünk a 2019-es szezonhoz képest — derül ki egy friss gyorselemzésből.

Sőt, akár azt is lehet mondani, hogy a 2019-es évben a hirtelen túl magasra kúszó árak miatt tapasztalt kisebb megtorpanást követően mostanra megbarátkoztak ezekkel az árakkal a vevők, így ismét lendületesen vásárlásokba kezdtek, és utolérte magát a piac – jelezte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője. Szerinte pedig nem csak az érdeklődés, hanem az adásvételek száma is hasonlóan szépen alakul.

Ennek oka lehet, hogy többen rájöttek arra, hogy egy rendkívüli helyzetben, mint például a kijárási korlátozások időszaka, sokkal könnyebben élhető az élet egy balatoni nyaralóban, mint egy városi lakásban.

Ezt az elméletet igazolni látszik, hogy rengetegen költöztek le ebben az időszakban a vízparti házaikba, innen végezték home office-ban a munkát – mi több, néhányan maradtak is azóta -, és az emberek azt tapasztalták meg, hogy valamivel kellemesebb vidéken, a tóparton, vagy akár csak a tóhoz közel, elvonultan a nagyvárostól átvészelni a problémás napokat.

Az újépítésű ingatlanok piacán így hát olyan erős a kereslet, hogy még 1-3 százalékkal tovább is lehetett emelni az árakat azoknál az ingatlanoknál, ahol még az idei év nyarán sor kerül az átadásra. Tavaly ezek az árak még megfontolásra késztették az érdeklődőket, ma már azonban a visszatérő vevők is habozás nélkül vásárolnak, így a beruházók a megmaradt készleteiket is szépen eladogatják – derült ki a szakértő elmondásából.

A leginkább talán a nappali plusz két hálószobás, 40-44 négyzetméter plusz erkélyes lakások, kisebb házak iránt erős a kereslet, ezeket 40-50 millió forint körüli árakon lehetett megvásárolni. Itt nem vízparti ingatlanokról van szó, de közel fekszenek a tóhoz, illetve még részleges panorámáról is beszélhetünk esetenként. Amivel tehát a 2019-ben 2020-ra számoltak az ingatlanközvetítők, az most beigazolódni látszik a koronavírus-járvány ellenére: tehát érezhetően picit tovább tudott erősödni a piac – tette hozzá Krausz Gábor.

Mindez persze leginkább az újépítésű ingatlanok piacára igaz, de a Balatonon az értékesítések nagy részét ezek teszik ki. A használt nyaralókat, családi házakat is keresik persze a vevők, illetve elvétve eladó telkekkel is találkozni a piacon.

A panelek kevéssé kelendők Siófokon

Ahol viszont érzékelni lehet némi megtorpanást, az a panellakások piaca. Úgy tűnik, hogy ezek vevőkörét érintették a legérzékenyebben a koronavírus okozta változások, így a munkahelyek elvesztése, a gazdasági visszaesés, a tartalékok felélése. A siófoki panellakásoknál jellemzően beálltak az árak, vagyis sem nem csökkennek, sem nem emelkednek egyelőre, a kereslet pedig szerény, bár azért van. Mindez 400-450 ezer forint között mozgó négyzetméterárakat jelent a panellakásoknál, az állapottól függően.

Az ingatlanközvetítő felhívta a figyelmet arra is, hogy korábban tapasztalható volt egy olyan jelenség, miszerint sokan a siófoki panelekből családi házakba költöztek, de ez most már egyre kevésbé jellemző az elszakadó árak miatt. Tehát egy Siófok belvárosában lévő panel áráért plusz a családtámogatást igénybe véve ma már nemigen tudnak családi házat vásárolni azok, akik ilyen változáson törik a fejüket. Hiszen, azok a balatoni családi házak, melyek néhány éve még 40-45 millió forintba kerültek, azok most már 60-70 millió forintért eladók.

Hiánycikk lehet az új lakás 2022-23-ra

A másik probléma, hogy nem nagyon indulnak új fejlesztések a Balatonnál. A beruházók most inkább csak kis projektekbe vágnak bele, melyeket egy év alatt fel tudnak húzni. Nagyobb fejlesztések, melyek 2,5-3 év alatt készülnek el (tervezéstől átadásig), viszont nem kezdődnek, mivel a 2022-re és 2023-ra várható 1,5 milliós négyzetméterárak miatt bizonytalanok a beruházók. Hiszen ez egy átlagos, nappali plusz kétszobás, teraszos lakás esetében már 75 millió forintos vételárat jelent. Azt pedig nem tudják, hogy ilyen összegekért lesz-e kereslet az elkészülő újépítésű lakásokra, ráadásul még az sem biztos, hogy akár ennyiért megéri-e értékesíteni az elkészült lakásokat.

Ez azt jelenti, hogy néhány év múlva akár hiány is kialakulhat a piacon, és azok a beruházók járnak jól, akik most belevágnak az építkezésbe. Jövőre a kínálat szűkülése még nem fog látványosan jelentkezni, 2022-23-ban azonban számítani lehet rá – tette hozzá Krausz Gábor.