Ön is bukhatja új lakását, mert nincs, aki felépítse

 

Nagyon kérdéses, hogy lesz-e elegendő szakképzett ember a most induló lakásépítkezéseknél. Az sem garantált, hogy a már futó beruházásoknál végig ott marad az, aki egyszer leszerződött – magasabb bérért (szinte) másnap tovább állhat. Úgyhogy jogos a kérdés: ki fogja megépíteni az Ön új lakását vagy házát?

Az MTI hatalmas győzelmi jelentésben közölte a KSH októberi adatait, miszerint „ az építőipari termelés volumene 38,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi, alacsony bázist, ezen belül az épületek építésének volumene 27,3 százalékkal nőtt.” Ehhez képest bárkit kérdeznek, arra hívja fel a figyelmet, hogy csak rövid távú fellendülésről van szó és egyre súlyosabb következménye lesz annak, ha a kormány nem hosszabbítja meg a kedvezményes áfa időtartamát 2020-tól, vagy nem hoz valamilyen új könnyítést, illetve sok kis építőipari cég bezárhat, mert nem tudja tartani a béremelési ütemet és egyszerűen elmennek tőlük a szakmunkások.

Tatár Tibor, a Futureal Development Holding vezetője szerint: a 2007-es évhez képest körülbelül 60 ezerrel kevesebben dolgoznak az építőiparban, ez a munkaerőhiány pedig látványos bérnövekedést eredményezett az ágazatban, emellett az építőanyagok is jelentősen drágultak. Ezeknek a folyamatoknak továbbra sincs vége, így a szakember várakozásai szerint az idén végül is tavalyhoz képest 25-30 százalékkal is nőhetnek a kivitelezési költségek.

A kapacitáshiány további negatív hatása, hogy a kisebb projektek megvalósítása – kivitelező híján – egyre bizonytalanabbnak látszik. Piaci információk szerint csak Budapesten több ezer lakás felépítése vált kérdésessé, de legalábbis féléves  vagy ennél nagyobb csúszás várható ezeknél. Gyakori, hogy a lakásberuházók egymás elől szipkázzák el a még fellelhető és egyre drágábban dolgozó kivitelezői csoportokat. A helyzet a magánépítőknél is egyre súlyosabb, teljesen kilátástalanná vált sokak számára, hogy a közeljövőben megkezdhessék családiházuk felépítését vagy felújítását.

Mester Nándor, az Otthontérkép.hu vezető elemzője úgy vélte, hogy “last minute” megrendelések ugyan lesznek az építőiparban a következő pár hónapban, de 2018 utolsó harmadától drámai visszaesés jöhet az ágazatban. Ennek fő oka szerinte az új lakásoknál alkalmazott kedvezményes áfa-időszak lejártának közeledte lehet majd.

Jövőre sokkal kevesebb társasházi beruházás indul, az élesedő versenyben az építőipari cégekkel időben szerződni nem tudó, kevésbé tőkeerős ingatlanfejlesztő vállalatok tucatjai vérezhetnek el vagy kényszerülnek elhalasztani projektjüket – állapította meg az elemző.

forrás: Duna House

Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében is az áll, hogy az alacsony bázis és a kiugró építkezési kedv hajtja az ágazatot. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy az építőipar helyzetén ugyanakkor javíthat, hogy 20 milliárd forintos pályázati forrás nyílik meg az ágazati szereplők számára.

A kapacitáshiány további negatív hatása, hogy a kisebb projektek megvalósítása – kivitelező híján – egyre bizonytalanabbnak látszik, mert a kivitelezők az állami beruházásokat, valamint a tőkeerős fejlesztők nagyobb iroda- és lakóingatlan-projektjeit részesítik előnyben.

„Ez a költségemelkedés – a bérlői kereslet élénkülésével együtt – az irodabérleti díjak további növekedését eredményezi” – hívta fel a figyelmet Tatár Tibor. Az üresedési ráta már 8 százalék körüli szintre csökkent, ami a válság óta a legalacsonyabb értéknek számít. Az idén emiatt az új projekteknél az irodabérleti díjak várhatóan meghaladják majd a 15 euró/négyzetméter szintet, de több bérleti szerződést kötöttek már 16 eurós árszinten is. Az A+ kategóriás irodaházaknál tapasztalható szűkös kínálat miatt az ingatlanok vevői között jelentős verseny alakult ki, ami az üresedés ráta további csökkenését vetíti előre a vezető szerint.