Szegeden bővít az NNG

Új fejlesztői központot nyit novemberben az NNG Szegeden. Az új irodába ötven programozó munkatársat keresnek.

David Wiernik elnök sajtótájékoztatón mondta el, hogy az új központ megnyitásával több, fontos projektjét költözteti Szegedre az iGO Navigációt fejlesztő NNG Kft. Az első szakaszban 50 új kollégát vesznek fel, majd a létszámot fokozatosan 200-ra bővítik. A programozói központ a tervek szerint novemberben nyílik.

 

NNG recepciója BudapestenAz új központba elsősorban C fejlesztői, -tesztelő és -csoportvezetői munkakörökbe keresnek pályázókat, illetve a felhasználói felület fejlesztéséhez grafikusok és scripterek jelentkezését várják. A budapesti irodában jelenleg 650 embert foglalkoztatnak. Az új csapat ismert autómárkák modelljeibe készülő navigációs és infotainment projekteken dolgozik majd. Bár az iparágban jellemző trend a programozási feladatok kiszervezése olcsóbb munkaerőt kínáló országokba, az NNG vezetősége határozottan kitart amellett, hogy a fejlesztési munkát és a cég központi tevékenységét Magyarországon tartsa – mondta a vezérigazgató.   

 

A 2004-ben alakult NNG Kft. az autóipari, az okostelefonos és a személyi navigációs szektor egyik vezető szolgáltatójaként kínál fedélzeti 3D-s navigációs alkalmazásokat, melyekhez szolgáltatások széles köre, valamint egy univerzális online szoftver- és térképfrissítő portál kapcsolódik. Az NNG iGO Navigációs szoftverét használó eszközök száma mára világszerte meghaladja a 20 millió darabot, míg a nemzetközileg is elismert 30 legnagyobb autómárkától származó megrendeléseinek száma a 30 milliót.

 

 A navigációs piacon meghatározó, folyamatosan fejlődő és bővülő vállalat 8 irodát működtet világszerte: egy magyarországi központot és további irodákat Izraelben, Svájcban, Indiában, Ausztráliában, Kínában és az Egyesült Államokban.  A nyilvános adatok szerint a társaság nettó árbevétele a 2012-es üzleti évhez képest 50,5 százalékkal, 16,885 milliárd forintra nőtt 2013-ban.