Rohamosan fogynak a hazai raktárak!

Elkészítette első negyedéves, ipari ingatlanokra vonatkozó elemzését a BRF.

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) – melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2016 első negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatait.

2016 első negyedévében egy új épületet adtak át, a VGP Park 22 000 négyzetméteres projektjét Alsónémedi határában.  2010 első negyedéve óta ez volt a legmagasabb új kínálat negyedéves bontásban.

A BRF ebben a negyedévben végezte el a szokásos éves felülvizsgálatát melynek eredményeként 2 ingatlan esetében méretkorrekciót alkalmazott. Egy épület kikerült a spekulatív állományból miután eladásra került egy végfelhasználó számára.  

Mindezek eredményeként a teljes budapesti modern spekulatív ipari ingatlanállomány elérte a 1 887 800 négyzetmétert.


 

Az első negyedévben a teljes bérlői kereslet 118 265 négyzetméter volt, ami 46 százalékkal meghaladta a 2015-ös utolsó negyedévét.  A kereslet nagy részét, 73 százalékát szerződéshosszabbítások tették ki, míg az új tranzakciók részaránya 13 százalék, a bővüléseké pedig csupán 4 százalék volt.  Előbérleti szerződést illetve BTS (built-to-suit – speciális bérlői igényeknek megfelelően kialakított ingatlan) megállapodást 11 900 négyzetméterre regisztráltunk, ami a teljes kereslet 10 százaléka.

2016 első negyedévében a BRF összesen 27 tranzakciót regisztrált, melyből 4 haladta meg a 10 000 négyzetmétert, ezek mindegyike szerződéshosszabbítás volt. Az átlagos tranzakcióméret 4 380 négyzetméter volt, amely 14 százalékkal maradt el a 2015 negyedik negyedéves szinttől.

A bérleti szerződések 96,5 százalékát logisztikai parkok területeire kötötték, átlagosan 5 188 négyzetméterre. A városi logisztikát érintő bérbeadások átlagos mérete 826 négyzetméter volt.

A 4 legnagyobb bérbeadásból 3 köthető ProLogis ingatlanokhoz, mind szerződéshosszabbítás.  A legnagyobb bérbeadás, ami nem szerződéshosszabbítás volt egy BTS fejlesztés az Airport City logisztikai központban. A legnagyobb új bérbeadást pedig 4 600 négyzetméterre kötötték a ProLogis Park Budapest M1-ben.  

Az üresedési ráta elérte a 10 százalék alatti szintet. 2016 első negyedévében több mint 2 százalékpontos negyedéves csökkenés után 8,6 százalékon állt. Jelenleg összesen 162 010 négyzetméter terület áll üresen és csupán 3 ingatlanban van 10 000 négyzetméter feletti bérbeadható terület.

A negyedév során a nettó abszorpcióvolumene 22 600 négyzetmétert tett ki, ami közel azonos a tavalyi év negyedéves átlagával.


 

 

 
 
G
M
T

 
Detect languageAfrikaansAlbanianArabicArmenianAzerbaijaniBasqueBelarusianBengaliBosnianBulgarianCatalanCebuanoChichewaChinese (Simplified)Chinese (Traditional)CroatianCzechDanishDutchEnglishEsperantoEstonianFilipinoFinnishFrenchGalicianGeorgianGermanGreekGujaratiHaitian CreoleHausaHebrewHindiHmongHungarianIcelandicIgboIndonesianIrishItalianJapaneseJavaneseKannadaKazakhKhmerKoreanLaoLatinLatvianLithuanianMacedonianMalagasyMalayMalayalamMalteseMaoriMarathiMongolianMyanmar (Burmese)NepaliNorwegianPersianPolishPortuguesePunjabiRomanianRussianSerbianSesothoSinhalaSlovakSlovenianSomaliSpanishSundaneseSwahiliSwedishTajikTamilTeluguThaiTurkishUkrainianUrduUzbekVietnameseWelshYiddishYorubaZulu
 
AfrikaansAlbanianArabicArmenianAzerbaijaniBasqueBelarusianBengaliBosnianBulgarianCatalanCebuanoChichewaChinese (Simplified)Chinese (Traditional)CroatianCzechDanishDutchEnglishEsperantoEstonianFilipinoFinnishFrenchGalicianGeorgianGermanGreekGujaratiHaitian CreoleHausaHebrewHindiHmongHungarianIcelandicIgboIndonesianIrishItalianJapaneseJavaneseKannadaKazakhKhmerKoreanLaoLatinLatvianLithuanianMacedonianMalagasyMalayMalayalamMalteseMaoriMarathiMongolianMyanmar (Burmese)NepaliNorwegianPersianPolishPortuguesePunjabiRomanianRussianSerbianSesothoSinhalaSlovakSlovenianSomaliSpanishSundaneseSwahiliSwedishTajikTamilTeluguThaiTurkishUkrainianUrduUzbekVietnameseWelshYiddishYorubaZulu  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Text-to-speech function is limited to 100 characters