Plazmaferezis állomás nyílik az Infopark E épületében

A Plazmaferezis szerződéskötésével új bérlővel és egy egyedi szolgáltatással bővül az Infopark E irodaház. A GVA Robertson által bemutatott cég olyan épületet és lokációt keresett, ahol modern irodai környezetben alakíthatja ki új állomását.

A földszinten, több mint 500 m2-en berendezésre kerülő ’ferezis’ állomáson vérplazma donáció fog történni, melyből később gyógyszereket készítenek betegek számára. A GVA Robertsonnak ennél az egyedi igénynél az volt a feladata, hogy megtalálja azt az újépítésű környezetet, ahol a Plazmaferezis vidéki állomásaihoz hasonlóan viszonylag nagyszámú fiatal, egészséges donor található. Az Infopark esetében a szomszédos egyetemek és kollégiumok miatt ez a feltétel adva volt. Az IVG Hungary professzionális hozzáállásával a kezdetektől fogva támogatta a projekt megvalósulását. „A tranzakció érdekessége, hogy eddig Budapesten a Plazmaferezis csak kórházakban volt jelen, de a nyugat-európai tapasztalatok alapján ezek az állomások irodaházakban és bevásárlóközpontokban is kialakíthatóak.” – mondta Pál Tamás – GVA Robertson Vezető Tanácsadója.

 

„Nagyon örülünk, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült megtalálnunk ezt a remek lokációt és szeretnénk működésünket már jövő év elejétől elkezdeni. Azt gondoljuk, hogy az Infopark lenyűgöző környezete hozzá fog járulni az új állomás sikeres működéséhez” – jegyezte meg Dr. Komlódi Gabriella, a Plazmaferezis ügyvezető igazgatója.

 

„Nagyon örülünk a Plazmaferezis érkezésének. A GVA Robertson erőfeszítéseinek is köszönhetően mindkét fél számára előnyös megállapodás született és biztosak vagyunk benne, hogy egy hosszú távú kapcsolat kezdődött el” – tette hozzá Kay-Uwe Blandow, az IVG Hungary vezérigazgatója.

 

Az épület kizárólagos képviseletét a Jones Lang Lasalle látta el.