Az Europolis Park Budapest M1 új, kizárólagos ügynöksége

Jó időben, jó helyen. Minden jel arra mutat, hogy a logisztikai ágazat már a válság utáni időszakra készül. A fellendülés jeleit mutató hazai ipar magával húzza a raktárpiacot, és van, ahol már a szerelőcsarnokok bővítésében is gondolkodnak.

Az Europolis Park Budapest M1 új, kizárólagos ügynöksége

Az Eston International ebben a kedvező pillanatban kapta az exkluzív megbízást az Europolis Park Budapest M1 értékesítésére.
Az időszakos szerződés a pátyi logisztikai központ raktározási tevékenységének, illetve könnyűipari termékek gyártására alkalmas területeinek a bérbeadására vonatkozik. Az Europolis Budapest M1-nél eddig sem panaszkodhattak. Nemrég a Gemipap jelentette be, hogy hosszabbít a pátyi bázison és a régiek mellé újabb területeket is bérbe vesz.

A múlt hónap végén pedig a Stora Enso adta hírül, hogy ismét az Europolis M1-nél írt alá. Így a 65 ezer négyzetméter kapacitású park rögtön elérte a 75 százalékos telítettséget. Ezt a számot kell most az Eston International szakembereinek még feljebb tornászniuk.

Van mire alapozni. Az Europolis másik, vecsési bázisa ugyanis már hosszú ideje 98 százalékos kihasználtsággal üzemel. Az Aerozone nevet viselő logisztikai park kifejezetten élvezi a Ferihegyi szomszédság adta előnyöket. Legutóbb a Celebi döntött úgy, hogy beköltözik. A három legnagyobb földi kiszolgáló közül már csak ez a cég hiányzott az Aerozone palettájáról.

De nemcsak az újak miatt lehet örülni. A már 2000-től ott tevékenykedő Expeditor is komoly döntést hozott: mostantól az eddig bérbe vett területek másfélszeresére tart igényt.

Elemzők szerint a jövő év első negyedéig még több komoly szerződés születhet a logisztikai piacon. Egyrészt az újra beinduló  ipar hajtja ki az új szerződéseket, másrészt pont emiatt a bérlők attól tartanak, hogy a fellendülés áremelkedést hozhat magával. Erre a logisztikai parkok tulajdonosai elsőként nem az újabb beruházások elindításával válaszolnak. Először racionalizálják a meglévő kapacitásokat, esetleg felülvizsgálják a korábban hibernált projekteket. A következő évben viszont már a gazdaság bővülése új beruházásokat is húzhat magával. Miután az ágazatban viszonylag rövid, 6-8 hónapos a fejlesztési idő, ennek köszönhetően 2011-ben akár új park is épülhet Magyarországon.