Aki elhitte az álmunkat, az nagyon jól járt…

…meséli Radványi Gábor, a Futureal főépítésze. A Corvin Sétány FIABCI-díja kapcsán elmondja azt is, hogy miért hittek előbb a külföldi vásárlók a merész elképzelésekben, miért nem építenek kétszintes penthouse-okat, és hova lett a területen egykor élt 1100 család.

A FIABCI nemzetközi ingatlanszövetség Prix d’Excellence díjkiosztóján a Corvin Sétány az úgynevezett speciális projektek kategóriájában szerzett első helyet, és mint hírlik, utcahosszal nyert a többi pályázó előtt. Öt éve, ha valaki azt mondja, hogy a VIII. kerületi Leonardo Da Vinci utcában akár félmillió forintos négyzetméteráron fognak lakásokat eladni, a legenyhébb reakció is az lett volna, hogy az illetőt elnéző mosollyal utópistának bélyegzik. Az álom mára megvalósult. Ezt értékelte a zsűri?

Ezt is. Itt játszódott a legendás, Szomjas György rendezte Roncsfilm. Azt a miliőt és környéket kellett nemcsak fizikai valójában, de az emberek fejében is gyökerestől, illetve jelen esetben az alapoktól kezdve átépíteni. Budapesten több hasonló elképzelés is megfogalmazódott az elmúlt húsz évben, de különböző okokból egy sem valósult meg. A Corvin Sétány viszont félidejénél tart, és jelenleg is épül a folytatás.

Mi az, amit önök tudnak, és a többiek nem?

Csak magunkról beszélhetek: nem egyszerűen lakásokat építünk, de még csak nem is ingatlant fejlesztünk, hanem egy új városrészt hozunk létre. Többéves előkészítés után olyan negyedet hoztunk létre, amely megfelel a klasszikus belvárosi fejlesztés szabályainak. Adva volt egy végletekig elhanyagolt, de jó adottságú terület, ahol mindhárom funkciónak – irodák, kereskedelem, lakások – helye van. A siker egyik titka az arányok beállítása, a részletek kitalálása és finomhangolása.

Az ezredfordulóig kellett várni, hogy itt valami elkezdődjön. Hogyhogy korábban senki sem látott ebben fantáziát?

A környék a kiegyezés korában az akkor izmosodó iparos réteg háttérterületeként szolgált, műhelyekkel, szerény lakásokkal. A háború után sokáig szóba sem került a terület rehabilitációja, elsősorban a pénzhiány miatt. Később felmerült, hogy a Szigony utcai lakótelepet egészen a Nagykörútig kiépítik, lebontva a jobbára földszintes házakat. A rendszerváltás után a tanácsi lakásokat senki sem akarta megvenni, olyan rossz állapotban voltak az ingatlanok. 25 négyzetméteres, folyóvíz nélküli, felújítást soha nem látott, salétromos „otthonok” vártak a csodára. Az ezredfordulóra már tarthatatlan volt a helyzet. Az önkormányzat felismerte, hogy magántőkét kell bevonni a terület rehabilitálásába. A Futureal több forduló után került képbe, és léptünk mi az eredeti pályázatnyertes helyébe. Felismertük, hogy nem egyszerűen lakásépítésről van szó, hanem egy sokkal összetettebb feladatról, de persze sok mindent nem láttunk előre. Furcsán hangzik, de a mai átvilágítási metódusunkkal ma az egészbe talán nem is kezdenénk bele.

Sokak szerint a város szégyene volt az, amilyen körülmények között éltek itt emberek. Mi lett a régi lakókkal?

Akik ma hiányolják a régi józsefvárosi milliót, nagy valószínűséggel soha nem tették be a lábukat a Leonardo, a Futó vagy a Práter utca környékére. Az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében mi üres telkeket kapunk. Az itt lakó 1100 család mindegyikével egyedi alkut kötöttek, egyesével utánajárva, hogy mit szeretnének a bontásra ítélt bérlakásuk helyett. Volt, aki pénzt kért, és vidékre költözött, mások csereingatlant kaptak. Volt, aki kikötötte, hogy a körúttól nem megy messzebb három saroknál. Mivel a régi lakások 20–25 négyzetméternél nemigen voltak nagyobbak, ezt természetszerűen minőségi cserét is jelentett egyben. A tárgyalások során nemcsak lakásügyi hivatalnokok vitték az ügyeket, de szociológusokat, családsegítő szakembereket is bevontak. Menet közben számtalan egyedi problémát is meg kellett oldani, de minden esetben volt egy vezércsillag: senki sem kerülhet rosszabb körülmények közé.

Senki sem reklamált?

De igen! Azok, akik olyan házban laknak, akiket nem érintett a beruházás: ők kicsit irigykedve nézték az új lakásba költözőket. Valójában ők is jól jártak: a környék közbiztonsága ma kifogástalan, radikálisan visszaszorítottuk az autóforgalmat, rendbe hoztuk a köztereket. A környék felértékelődött, és ebből mindenki profitál. Mondok egy kézzelfogható példát: a Práter utcai iskola betonudvarát elkértük, a helyét beépítettük, de az épület tetejére egy modern tornatermet tettünk, amely közvetlenül csatlakozik az iskolához. Áldoztunk zebrákra, akadálymentesítésre, sok apróságra. Néhány év múlva 10 ezer ember lakik majd a Corvin-negyedben, várhatóan ugyanennyi dolgozni jár majd ide, és már ma is van ennyi vásárló a bevásárlóközpontban. Ezért is kötöttünk sok közösségteremtő win-win alkut. A FIABCI-zsűri értékeléséből kiderült: jó úton járunk.

Van a díjnak mérhető hozadéka?

Az irodaházak nagy része ki van adva, és a fennmaradó terület bérbeadása is jó ütemben halad. A kereskedelmi részt már az átadás előtt eladtuk egy francia szakmai befektetőnek, a Ségécé-nek. Folyik az alapozása a 284 lakásos Sun Resort lakóépületnek. Vagyis a projekt felénél tartva azt mondhatom, hogy jól állunk. Amiben segít a díj, az annak a hazai elismertetése, hogy ilyen fejlesztés még nem volt Magyarországon. Az első lakóépületünk vevőinek 40%-a külföldről érkezett: látták a térképen, hogy kiváló a tömegközlekedés, közel a reptér és a belváros, sok szolgáltatás érhető el gyalog is, a Corvin Sétány jó befektetés. Aki hitt az akkor még csak papíron lévő álmunkban, és idejében vásárolt nálunk, az ma nagyon elégedett.

Ha le akarom egyszerűsíteni, az járt jól, aki nem jött el személyesen, így nem volt lehetősége elborzadni a korabeli állapotok láttán?

A külföldiek, ha el is jöttek, könnyebben belátták, hogy a Corvin is lehet sikeres. Londonban a Docklands vagy a Canary Wharf fejlesztői már bebizonyították: egy reménytelenül lepusztult negyed sorsát is meg lehet változtatni. Ahogy épültek az első házak, egyre hihetőbb lett a projekt megvalósulása.

Hol tartanak most?

A kereskedelmi egység működik, a két irodaházunk is megtelik hamarosan. Eddig több mint 43.000 négyzetméternyi irodát adtunk át, és egyik sincs messzebb a metrótól 300 méternél. A sétány vége felé, közeledve a Klinikák metrómegállóhoz, ismét szóba kerülhet egy újabb irodatömb, hiszen a SOTE közelsége mágnesként vonzza a K F cégeket. Az a célunk, hogy a funkcionális mix és a város ezen része jól működjön. A jelenlegi fázisban a lakóingatlan-fejlesztésre koncentrálunk: a tervezett 2500–2800 lakásból 830 épült meg. A folytatás piacfüggő. Egyszerre történik a bontás, az építkezés, miközben a már meglévő épületek üzemelnek.

Említette a finomhangolást. Az építészek irányítójaként mit mond a tervezőknek, milyen lakóházakat rajzoljanak?

Eladhatókat. A lakóházak nem téglából, hanem kompromisszumból épülnek. Nekem is tetszenek a kétszintes, reprezentatív penthouse-ok – építettünk is ilyet –, de a kereslet túlnyomó részét nem ezt teszi ki. Funkcionális építésznek tartom magam. Olyan házakra bólintok rá, amelyek a hirdetési újság gyufásdoboz-méretű képei alapján is értékesíthetők.

Mekkora a legkeresettebb lakás?

Az emberek nem négyzetmétereket vásárolnak, hanem olyan lakásokat, amelyek kiszolgálják az adott életszakasz igényeit. Vagyis a jó tervezőnek azt kell végiggondolnia, hogy milyen és mekkora helyiségekre van szüksége annak az egyetemistának, aki a közelben tanul, és itt akar lakni. Erős műszaki csapatunk van, a hatékonyság mindenhol tetten érhető: az épülő lakóházak területének minimum 75%-a értékesíthető kell, hogy legyen. A piac működik, érteni kell, hogy mit akar: nem véletlen, hogy itt folyik az ország legnagyobb lakóházának kivitelezése.