10 ok, hogy miért érdemes most Magyarországot választani

Több évnyi gyenge teljesítmény után a magyar gazdaság és a befektetési ingatlanpiac is új életre kelt 2014-ben – áll a JLL friss kiadványában, mely 10 pontban indokolta meg, hogy miért és miért most érdemes Magyarországon ingatlanba fektetni.

A makrogazdasági indikátorok javulása az ingatlanpiaci befektetéseken is érezteti hatását. A befektetési volumen 2014 első felében meghaladta a 2013-ra vonatkozó teljes értéket, ráadásul az idei év negyedik negyedévében, valamint 2015 elején jelentős tranzakciók lezárulását várjuk, melyek bizonyítják, hogy tartós változásról beszélhetünk a piacon. A külföldi tőke beáramlása mellett pedig a belföldi ingatlanalapok is aktivizálták magukat, így 2014 egészére vonatkozóan 600 millió eurós volumenre számítunk – véli Benjamin Perez-Ellischewitz, a JLL magyarországi befektetési részlegének vezetője.

A JLL új kiadványával – mely ma jelent meg a müncheni EXPO Realon – gyakorlati útmutatót kíván nyújtani a befektetőknek és összegyűjtött 10 okot, hogy miért és miért most érdemes Magyarországot választani.

1. Magyarország régiósan szinten kiváló makrogazdasági mutatókkal rendelkezik 
A második negyedévben 3,7%-kal nőtt a magyar gazdaság, ami a legmagasabb érték volt az EU-ban, az elemzők pedig 3%-os növekedést várnak az egész évre vonatkozóan. Az infláció 0-0,5% körül mozog, a központi bank pedig 2,1%-ra vitte le az alapkamatot. 2013-at az EU egyik legalacsonyabb költségvetési hiányával zárta az ország, a munkanélküliségi ráta pedig 8%-ra csökkent a második negyedévben. Ha ez nem lenne elég, a gazdasági szereplők várakozásai európai viszonylatban az egyik legkedvezőbbek.

2. A kiskereskedelmi forgalom is fellendült 
A kiskereskedelmi forgalom volumene évek óta nem látott ütemben növekszik, ami jó hír az évek óta szenvedő forgalmazóknak. A pozitív trend jól mutatja a munkanélküliség csökkenésének és a reálbérek növekedésének jótékony hatását.

3. A belső kereslet mellett az export is növekszik 
Magyarország az EU egyik legnyitottabb gazdasága: az összes export és import a GDP 75%-át teszi ki. Ennek hátulütője azonban az, hogy az ország gazdasági növekedése jelentősen függ a kereskedelmi partnerekétől. Jó hír, hogy a legjelentősebb exportpartner, Németország gazdasága is erősödik.

4. A budapesti irodapiac versenyképes 
A magyar főváros fontos üzleti desztinációként szerepel a térképen számos cég számára (BPO-k, SCC-k), valamint az IT szektor terjeszkedése is jelentős. Mindez növeli az irodák iránti keresletet Budapesten, mely már most az ország GDP-jének 35%-át adja és ez a szám folyamatosan nőni fog.

5. Mérsékelt az új fejlesztések volumene 
2010 óta rendkívül alacsony a fejlesztési alatt álló területek volumene a szigorú finanszírozási környezetnek, valamint az irodapiaci és logisztikai szegmensbeli magas kihasználatlanságnak köszönhetően. Ebben az évben egy irodaházat adtak át a belvárosban, kettőt a Váci úti irodafolyosón, további egy új fejlesztés pedig várhatóan az év vége felé fejeződik be a pesti városközpont déli részén.

6. Továbbra is a külföldi befektetők mozgatják a piacot 
Bár az elmúlt években fokozatosan nőtt a belföldi befektetők szerepe, a magyar befektetési ingatlanpiac továbbra is nemzetközinek tekinthető. A befektetési volumen több mint 80%-át külföldi szereplők adják, ez különösen igaz nagy érétkű (30 millió euró feletti) ingatlanok esetében. Az elmúlt években egyébként a közel-keleti befektetők jelenléte is erősödött.

7. Magyarország vonzó adózási lehetőségeket kínál 
A hatékony adózási struktúra lehetővé teszi a befektetők számára, hogy csökkentsék az ingatlanokból származó bevételek adóterheit.

8. A piac működése minden nemzetközi elvárásnak megfelel 
A magyarországi ingatlanpiacot megbízható ingatlan-nyilvántartási rendszer szabványosítja és támogatja. A bérleti megállapodások nemzetközi szabványhoz igazodnak, euró alapúak és a bérleti díjak éves kiigazítással igazodnak az inflációhoz. A kiskereskedelemben a forgalomarányos bérleti díjak elfogadottak. A JLL 2014-es Global Transparency Indexe szerint Magyarország a a Cseh Köztársaság és Japán között a 25. helyen áll a rangsor “Átlátható” kategóriájában.

9. Jobban teljesítenek a hotelek 
Az elmúlt három évben jelentősen javultak a hotelpiac mutatói, mind foglaltság, mind szobaárak tekintetében. 2013-ban 1 százalékponttal nőtt a foglaltság, illetve 3,9%-kal a RevPAR. A nemzetközi kereslet magas, a vendégéjszakák 85%-a külföldiekhez köthető. Az általános foglaltsági mutató pedig újra 65% felé emelkedett 4 és 5 csillagos szállodák esetében.

10. Minden az időzítésen múlik 
A túlzsúfolt londoni, párizsi és varsói piacokon éles verseny alakult ki a befektetők között a prémium eszközök iránt, ezzel szemben Budapest sokkal kedvezőbb lehetőségeket kínál. Még a legmagasabb színvonalú ingatlanok adásvétele is olyan könnyedéggel zárulhat, amiről a befektetők a korábban említett piacokon nem is álmodhatnak. Magyarország egyre pozitívabb kilátásai, a javuló finanszírozási körülmények, valamint a külföldi és belföldi befektetők érdeklődésének növekedése együttesen most ritka lehetőséget kínálnak.

A 2014-es év közepére 17,6%-ra csökkent az irodapiaci kihasználatlansági mutató, ami az elmúlt öt év legalacsonyabb értéke. A logisztikai szegmensben is rendkívüli aktivitást láthattunk az idén, közel 180 ezer négyzetméternyi ipari ingatlanterület került bérbeadásra az év első felében, ami optimizmusra ad okot. A háztartások növekvő fogyasztása és az erősödő kiskereskedelmi forgalom együttesen segíthetik azt is, hogy új márkák jelenjenek meg a magyar piacon, ráadásul a meglévő bevásárlóközpontot fejlesztése mellett egy a Futureal részéről tervezett új építés is előrébb viheti a kiskereskedelmi szegmenset – tette hozzá Tuza Rita a JLL vezető elemzője.