Újra fókuszba kerül Dél-Buda

Új lehetőség nyílik a közkedvelt irodapiaci régióban

 

A dél-budai régió a budapesti irodapiac egyik legfrekventáltabb területe: az épületekre jellemző átlagos üresedés itt a legalacsonyabb, 10% alatti. Az irodafejlesztők jelenleg mégsem aktívak itt; 2010. óta mindössze egy régebbi épületet újítottak fel, új házat nem adtak át. Mérföldkőnek tekinthető tehát a Bartók Udvar következő fejlesztési ütemének elindítása, melyre a napokban született megállapodás szerint a Cushman & Wakefield és az Eston International nyert közös-kizárólagos értékesítési megbízást a beruházó InfoGrouptól. A már meglévő, gyakorlatilag 100%-ban kiadott irodaépületek mellett az új irodaház (II. ütem) összesen 17.000 négyzetméternyi bérelhető területet kínál majd.

David M Johnston, a Cushman & Wakefield irodabérbeadási vezetője elmondta: „Nagyon örülünk, hogy mostantól ennek az egyedülálló épületnek a bérbeadásán dolgozhatunk. Ez a fejlesztés rendkívül hatékony irodai megoldásokat nyújt majd a dél-budai alpiac iránt érdeklődőknek. Salamon Adorján, az Eston International elnök-vezérigazgatója elmondta, „Örömünkre szolgál, hogy az InfoGroup legújabb, minőségi irodaprojektjét képviselhetjük. A Bartók Udvar Budapest egyik legkeresettebb irodapiaci régiójában található, ahol az elmúlt években rendre a legalacsonyabb (az év közepén 8,8%-os) üresedési rátával kalkulálhattak a fejlesztők. Közismert, hogy az irodafejlesztések volumene az utóbbi időszakban visszaesett, ezen belül – a már futó beruházásokat tekintve – a dél-budai részpiacon egyelőre nincs vetélytársa az InfoGroup projektjének.” A cégvezető hozzátette: „A Bartók Udvar új épülete jó lehetőség azon bérlők számára, akik ragaszkodnak az adott régió kiváló megközelítéséből és a szolgáltatások sokszínűségéből adódó előnyökhöz, emellett nagyobb kiterjedésű, minőségi irodaterületet keresnek. Ez utóbbiból ugyanis – köszönhetően a hagyományosan alacsony üresedésnek – a XI. kerületben nem mutatkozik nagy kínálat.”

Székely Ádám az InfoGroup ügyvezetője kifejtette: „A Bartók Udvar korábbi sikerei alapján biztosak vagyunk benne, hogy a projekt indításához szükséges előbérleti arányt a közeljövőben el tudjuk érni. Ingatlanunk megközelíthetősége minden tekintetben kiváló, a kelenföldi intermodális csomópont közelsége pedig jó összeköttetést biztosít a legforgalmasabb autópályák, egyben a főváros nyugati kapuja felé. Az épület tervezésénél nagy hangsúlyt fektettünk a hatékony és ergonomikus térkihasználására, ami rugalmasan osztható, megfelelő méretezésű irodaszintekben és igen alacsony közös területi hányadban ölt majd testet.”

A Bartók Udvar a budapesti irodapiac egyik legfrekventáltabb régiójában, a XI. kerületben található, a 17 ezer négyzetméteres irodaházhoz 120 parkolóhelyes mélygarázs kialakítása tervezett. A projekt jogerős építési engedéllyel rendelkezik, kivitelezési munkáinak tervezett időtartama 16 hónap. Az épület várhatóan BREEAM very good környezetvédelmi minősítést szerez, a közös használatú terek aránya a kiadható területekhez mérten mindössze 6%.