Újabb nekifutás a magasabb közúti teherszállítás díjáért

A tranzit teherautó forgalom továbbra is komoly vitatéma az EU országok életében, hiszen más érdekek vezetik a tranzitországokat, és más a célországokat. Előbbibe többek között Ausztria, vagy épp Magyarország, utóbbiba a nagy déli országok, Olaszország, Spanyolország tartoznak. A héten kerül sor az EU közlekedésügyi-minisztereinek találkozójára Luxemburgban.

A környezeti terhelés fontosságának, illetve csökkentése különösen erős az olyan, komoly “zöld” hagyományokkal bíró országokban, mint Ausztria, vagy Németország. Ezek az országok ráadásul tranziútvonalaik révén, melyek sokszor környezetvédelmi területen haladnak keresztül, komolyan érdekeltek a közúti áruforgalom korlátozásában, illetve vasútra terelésében. A környezeti terhelést meg kell fizetni, erre azonban nem minden szereplő hajlandó. Így gyakorlatilag az alpesi régió áll szemben a délivel.
 
Az osztrák közlekedési miniszter, Doris Bures hétfőn hangsúlyozta, továbbra is szükségesnek tartják a környezetterhelési illetéket, hogy ezzel is ösztönözzék a közúti áruszállítás vasútra terelését. A megmerevedő frontvonalakat a belga elnökség legújabb kompromisszumos javaslata próbálta áttörni, miszerint kompenzációként lehetővé tennék, a már eddig is engedélyezett vasúti pályadíj felár mobilissá tételét, amelyet például a Brenner hágón szednek. A díj napközben, a legnagyobb forgalom idején 300 százalékkal megemelhető lenne, ezzel szemben a kevésbé frekventált forgalmi időszakra megfelelő pályadíjcsökkentést lehetne adni. További javaslat, hogy a teherautó-autópályadíj csökkenhet is, abban az esetben, ha a zaj és levegőszennyezettség csökken, így a vasúti felár akár el is maradhat. 
 

Természetesen megszólalt a vitában az egyik leghíresebb tiroli civil kezdeményezés vezetője, Fritz Gurgiser, aki hosszú évek óta szervez különböző blokádokat, és tiltakozik az egyre növekvő tranziforgalom ellen. Nem várok túl sok változást, hiszen a külön illetéket nagyban kompenzálja az “extrém olcsó dízel”, így a tankjaikat nálunk töltik fel, mondta Gurgiser. Ezzel pedig tulajdonképpen vázolta is Ausztria helyzetét, mely az EU egyik legfőbb tranzitországaként gyakorlatilag az EU-ba való belépése óta nem tudott megoldást találni az egyre növekvő tranziforgalomra. 

 

Persze megszólalt a másik érdekelt fél, az IRU is. A Fuvarozók Nemzetközi Szövetsége hangsúlyozta, hogy az EU aktuális tervezete munkahelyeket, a növekedést és a versenyképességet is veszélyezteti. Úgy gondolják, hogy az autópályadíjak, az üzemanyag jövedéki adója, illetve a környezetvédelmi illeték éppen elég hozzájárulást jelentett eddig, a további díjtételek nem oldhatják meg az utak túltelítettségét.