Újabb mérföldkő Jászfényszaru város és az Ipari Park életében

2016. március 01. kedd
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
500 új munkahely jöhet

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. fő feladata, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújtson a vállalkozásoknak, környezettudatos Ipari Parkként értékesítse az Önkormányzat által beapportált ingatlanokat, illetve hasznosítsa meglévő ingatlanait. Eladó ipari földterületek, kiadó raktárak, irodák és műhelyek lehetőséget adnak kisebb helyigényű vállalkozások, valamint az eddig betelepült cégek beszállítóinak arra, hogy Jászfényszarun kezdjék meg működésüket a kis - és középvállalkozások működését is segítve ezáltal.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a jászfényszarui Ipari Parkot is megjelölte a thyssenkrupp  lehetséges befektetési területéül. Az Önkormányzat és a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft az 1999. óta folyamatosan dolgozik a beruházásbarát környezet kialakításán. Ez a tudatos és fókuszált munka – és a párhuzamosan megvalósuló ingatlanfejlesztés - is jelentősen hozzájárul a mostani sikerhez.

– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2016. február 23-án bejelentette, hogy a kormánya kiemelt projektként támogatja a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. beruházását Magyarországon. Marc De Bastos Eckstein sajtótájékoztatójában elmondta, hogy közel 30 hektáron 500 munkahelyet teremt a cég és 2018-ban megkezdik kormányrendszerek és hengerfejekbe integrált vezérműtengelyek gyártását.

Az Ipari Park jelenleg mintegy 30 cégnek ad otthont, többek között itt működik a több mint 25 éve betelepült Samsung Electronics Magyar Zrt., a Hirsch Porozell Kft., vagy a Sangjin Micron Hungary Kft. A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. megalakulásakor 3 cég foglalkoztatott 500 főt, a dolgozók száma a mai napra pedig már meghaladja a 2500 főt. Célunk, hogy az ipari parkban működő cégek minél szélesebb palettán mozogjanak. Az elektronikai ipar mellett most megjelenik egy nemzetközileg elismert cég, amely az autóiparban is kiemelkedő.

nyitás

Legfrissebb hírek

Mindenkit beelőztek az EU-n kívüli befektetők a magyar ingatlanpiacon

Fordulat állt be a magyar ingatlanpiac nagy volumenű befektetési tranzakcióiban: először kerültek túlsúlyba...


Mindenkit beelőztek az EU-n kívüli befektetők a magyar ingatlanpiacon

Fordulat állt be a magyar ingatlanpiac nagy volumenű befektetési tranzakcióiban: először kerültek túlsúlyba...


Mindenkit beelőztek az EU-n kívüli befektetők a magyar ingatlanpiacon

Fordulat állt be a magyar ingatlanpiac nagy volumenű befektetési tranzakcióiban: először kerültek túlsúlyba...


Mindenkit beelőztek az EU-n kívüli befektetők a magyar ingatlanpiacon

Fordulat állt be a magyar ingatlanpiac nagy volumenű befektetési tranzakcióiban: először kerültek túlsúlyba...


Megint bevásárolt Budapesten a CA Immo

Újabb nagy budapesti irodakomplexumot tett kosarába a CA Immo: 175 millió euróért megvásárolta az összesen 70...


Milliárdokat hozhat a budapesti olimpia előminősítése

Hosszú távon pozitívba fordulhat a tervezett budapesti olimpia mérlege, ha sikerül ingatlanszakmai...


Milliárdokat hozhat a budapesti olimpia előminősítése

Hosszú távon pozitívba fordulhat a tervezett budapesti olimpia mérlege, ha sikerül ingatlanszakmai...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail