Tovább fogynak a budapesti irodák: 5 éves rekordok dőltek meg

Mostanra teljesen bizonyossá vált, hogy 2014-ben sikeres évet zárt a budapesti irodapiac: a negyedik negyedévből is rendkívül kedvező számok érkeztek. Több mint kétszer akkora új irodaterületet adtak át, mint egy évvel korábban, több mint 30%-kal nőtt a nettó bérbeadás 2013-hoz képest, ráadásul egy év alatt közel 3 százalékponttal, 20,2%-ra csökkent a bérirodapiac kihasználatlansága – áll a BRF legfrissebb jelentésében.

2014 utolsó negyedévében három irodaépület került átadásra 18 795 négyzetméteren, így a teljes budapesti irodaállomány (beleértve a spekulatív és saját tulajdonú épületeket is) 3 238 180 négyzetméterre nőtt. Elkészült a Vision Towers második fázisa (9075 négyzetméter) a Váci úti folyosón, a Corvin Corner (6120 négyzetméter) a pesti központi részpiacon, továbbá felújítottak egy kisebb irodaházat (3600 négyzetméter) Dél-Budán. Az új átadások volumene 2014-ben 68 190 négyzetméter-t tett ki, ami a 2013-as volumen duplája. 

 

Tovább fogynak a budapesti irodák: 5 éves rekordok dőltek meg

A teljes piacra vonatkozó kihasználatlansági mutató a negyedik negyedév végén 16,2%-on állt, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedévben és 2,2 százalékponttal kevesebb, mint 2013 azonos időszakában. A valamivel relevánsabbnak tekinthető bérirodapiaci kihasználatlanság szintén csökkent, az előző negyedéves 21%-ról 20,2%-ra. Az egyes részpiacokat tekintve továbbra is Dél-Budán a legalacsonyabb az üresedés (10,9%), és az agglomerációban a legmagasabb (31,7%). Az utolsó negyedév során az üresedés a pesti központi részpiacon javult a leginkább miután 2 százalékpontos csökkenés után 12,8%-ra süllyedt. 

 

Tovább fogynak a budapesti irodák: 5 éves rekordok dőltek meg

Az üresedés kimagasló javulását az egész év során tapasztalt pozitív nettó abszorpció segítette, ami éves szinten 124 940 négyzetméter volt, a 2013-as volumen több mint duplája.

Hasonlóan az előző negyedévekhez, a bérlői aktivitás erős volt október és december között is. A bruttó bérbeadás 17%-kal növekedett negyedéves alapon, és 117 040 négyzetmétert ért el. A szerződéshosszabbítások részaránya ezen belül 45% volt (53 110 négyzetméter), az új szerződéseké 38%, a bővülések és előbérleteké együttesen pedig 17% volt. 

 

Tovább fogynak a budapesti irodák: 5 éves rekordok dőltek meg

A negyedév során a legnagyobb tranzakció két szerződéshosszabbítás volt Észak-Budán és a budai központi részpiacokon; mindkettő 9000 négyzetméternél nagyobb területre szólt. A Váci úti folyosón a GE újabb előbérleti szerződést kötött a Váci Greens C épületében 8165 négyzetméter irodaterületre. A legnagyobb új szerződést a Haller Gardens irodaházban a UPC kötötte több, mint 5600 négyzetméteren. 

 

Tovább fogynak a budapesti irodák: 5 éves rekordok dőltek meg

A BRF adatai szerint 2014 negyedik negyedévében 173 bérleti szerződést kötöttek, az átlagos bérterület 677 négyzetméter volt.

2014-ben az éves kereslet rekord volument ért el. Összesen 465 600 négyzetméter területre kötöttek bérleti szerződéseket, ami 17%-kal magasabb, mint a 2013-ban rögzített éves kereslet. A kereslet összetétele nem változott: a szerződéshosszabbítások részesedése 46% volt, míg a nettó kereslet 54%-ot tett ki. 

 

Tovább fogynak a budapesti irodák: 5 éves rekordok dőltek meg

A 2014 során rögzített 702 tranzakció átlagos mérete 664 négyzetméter volt, 24%-kal magasabb, mint 2013-ban. A bruttó bérbeadás 27%-a a pesti központi részpiacon történt (elsősorban a szerződéshosszabbítások magas volumene miatt), míg a nettó bérbeadás 28%-a a Váci úti folyosón történt.