Nemsokára elkészülnek a közterületi felújítások Józsefvárosban

Rövidesen minden józsefvárosi közterület felújítása befejeződik, a következő célként pedig a társasházak megújítását tűzte ki a kerületi önkormányzat.

1 milliárd forintot fordított a VIII. kerület az oktatási intézmények fejlesztésére: 2010 óta valamennyi bölcsődét, óvodát és iskolát felújították, és új bölcsődét is építettek. Októberben több mint egy milliárd forintból újul meg az Auróra utcai szakrendelő, amely évente 235 ezer embert lát el.

 

Teleki téri piacA közterületek felújítása során két milliárd forintból valósult meg az Európa Belvárosa Program, amelyben egyebek mellett sétálóutcákat és csillapított forgalmú utcákat hoztak létre a Palotanegyedben. A kerületben található a megújult Corvin negyed és a négyes metró vonalán új arculatot kapott a Rákóczi tér, a II. János Pál pápa tér és a Baross tér is.


A Magdolna Negyed Programban a Mátyás tér már megszépült, hamarosan pedig elkészül a Teleki, a Kálvária, valamint a Fiumei és Dobozi utca között található FiDo tér. Néhány héten belül birtokba vehetik a józsefvárosiak a Golgota teret és a kerület leendő új főterét, a Horváth Mihály teret is.

 

A kormányzati támogatással megvalósult Ludovika beruházással elkezdődött az Orczy-negyed rehabilitációja is, ami a tervek szerint egy teljes városrehabilitációs programmal folytatódik majd. Józsefváros vezetése a következő évek nagy feladataként a társasházak felújítását jelölte meg.