Nem lesz széles nyomtávú Kassa Pozsony vasútvonal

Az előző szlovák kormány terveivel ellentétben nem épül meg az országot keresztülszelő széles nyomtávú vasútvonal – közölte közölte Iveta Radičová miniszterelnök. A mintegy öt milliárd euró értékű beruházással kapcsolatos tanulmányok már Robert Fico miniszterelnöksége alatt elkészültek, de többek között az ágcsernyői átrakóállomás körzetében várható munkahelyvesztések miatt is több kritika érte a tervet.

Ezzel viszont elhárult az egyik legkomolyabb akadálya a magyarországi szélesnyomtávú vasúti fejlesztés előtt, mely Záhonyból kiindulva Dunaújvárosig, Győr-Gönyűig, vagy épp Hegyeshalomig tartana. Az óriási beruházás az elmúlt száz legnagyobb vasúti beruházása lenne, ennek megfelelően tetemes pénzügyi kiadással együtt.

 

A szlovák kudarcban viszont úgyanúgy benne van a magyaré is, hiszen a záhonyi átrakó a térség egyik legnagyobb munkaadója, melynek bezárása esetén még kilátástalanabbá tenné a körzet életét.