Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

2014-ben új életre kelt a budapesti irodapiac, az ínséges évekhez képest több új fejlesztést is átadtak, csökkent a kihasználatlanság, ráadásul a befektetők is aktivizálták magukat. A fellendülés különösen látványos volt a Váci úti részpiacon, mely jelenleg Budapest legkedveltebb irodapiaci lokációjának számít és az egyetlen, ahol fejlesztők nyugodt szívvel bele mernek vágni új irodák felhúzásába. Új sorozatunk a budapesti irodapiac szegmenseit mutatjuk be, elsőként a város egyik fő ütőerének számító Váci út vonzáskörzetét.

A válság előtti években a budapesti irodapiac szárnyalásának egyik hajtóereje egyértelműen a Váci úti folyosó robbanása volt. 2007-ben a teljes új irodaállomány mintegy 25%-át adták át a részpiacon, mára viszont az irodafejlesztések elsőszámú színhelyévé vált az irodafolyosó. A 2014-ben átadásra került négy fővárosi irodaházból kettő a Váci úton, egy pedig tőle alig néhány méterre található, ráadásul 2015-ben is folynak új fejlesztések a területen. 2009-ben még így írtunk az irodafolyosóról: 

“A Váci út nem számít abszolút prémium lokációnak, de az elmúlt években presztízse folyamatosan nő, így a költséghatékonyságot és a modern infrastruktúrát kereső cégek számára már megüti a mércét. A Váci út ár-érték arányban talán a legjobb környéknek számít, a kínálat bőséges, a megközelíthetősége pedig kifogástalan.”

 

 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) nyolc alpiacra osztja a budapesti irodapiacot és ezen bontás alapján közli negyedéves statisztikáit. 2013-ban a Váci úti folyosón adták át az új kínálat több mint felét (51%-át), illetve ez a részpiac tartalmazta a teljes irodaállomány 22%-át. Két évvel ezelőtt a bérleti szerződések közel harmadát (30%-át) kötötték meg a XIII. kerületben. 2014-ben már az új kínálat 60%-át adták át a Váci úton folyosón, illetve ide koncentrálódott a bruttó bérbeadás 17%-a. 

 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A 2014 negyedik negyedévére vonatkozó adatok alapján az újonnan épült fővárosi irodaállomány közel felét (48%-át) a Váci út vonzáskörzetében adták át és ott található a modern bériroda-állomány közel negyede (24%). A tavalyi év utolsó negyedévében itt zajlott le a bruttó bérbeadás 24%-a, ráadásul Budapesten egyedül itt kötöttek előbérleti szerződéseket, ami arról tanúskodik, hogy ez jelenleg a főváros kevés irodafejlesztésének elsző számú helyszíne. Ennek ellenére a bérirodák kihasználatlansága valamivel magasabb volt a tavalyi év végén ezen a részpiacon (24%), mint Budapest egészére nézve (20%).

Jelenleg három új irodaház építése zajlik a Váci úton. A Skanska a Nordic Light-ot tervezi átadni a jövő év elején, a WING a V17 átadásával számol 2016 nyarán, az Atenor Group pedig idén nyáron nyitja meg a Váci Greens irodakomplexum következő ütemét, a”C” épületet, de már megkezdődtek a “B” épület munkálatai is. 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

Már a budapesti irodatérképre ránézve is könnyen kiolvashatók a Váci úti irodafolyosó körvonalai. Látszik, hogy Észak-Pest legfőbb ütőere szabályosan roskadozik az ‘A’ kategóriás irodaházaktól, illetve a környező utcákban is találhatunk néhány modern munkaközpontot. Az irodahaz.info adatbázisa alapján most bemutatunk néhányat az alpiac irodaházai közül.

A legnagyobb irodaház: Capital Square 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

A Váci úti Capital Square 32 650 négyzetméteres irodaterületével a 3-as metró felett futó főút legnagyobb irodaházának számít. Az épületet 2009-ben adták át, a földszintet felül nyolc emelettel. A leírás szerint a belső kialakításnak köszönhetően a bérlő cégek nagy presztízsű és stílusos környezetben dolgozhatnak, ami egy XXI. századi cég számára a hatékonyság elengedhetetlen feltétele. Az irodaház jelenleg 76%-os kihasználtsággal működik.

A legnagyobb irodacsoport: Gateway Irodaház 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

Az irodahaz.info listázása alapján a Váci úti folyosó – és egyben Budapest – legnagyobb irodaház-csoportja a XIII. kerületi Gateway Irodaház a maga 36 300 négyzetméteres összesített irodaterületével. A három toronyból álló épületegyüttes felhúzásakor több energiahatékony megoldást is alkalmaztak, leírása szerint pedig egyedülálló megközelíthetőséggel rendelkezik: a dolgozók az Árpád hídról közvetlenül hajthatnak le kocsival az irodaépület parkolóiba. Az irodaház bérbeadottsága jelenleg 80%-os.

A legdrágább irodaház: Vision Towers 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

Az irodahaz.info adatbázisa szerint a Váci úton jelenleg itt kérik a legmagasabb bérleti díjat a cégektől, 14,5 eurót négyzetméterenként. Az irodaházat már az építkezés kezdetétől fogva nagy figyelem kísérte, hiszen a régi Volga szálló helyén az egyik legismertebb és legforgalmasabb budapesti lokációban álmodta meg a Futureal. A 11 125 négyzetméternyi bruttó bérbeadható területtel rendelkező irodatorony a Vision Towers projekt első üteme, 2014. augusztusban került megnyitásra a KPMG magyarországi székházaként. A Váci úti irodafolyosó legfiatalabb, a Dózsa György út sarkán elhelyezkedő épületét az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap szeptemberben megvásárolta. Az irodaház eladásának részletei nem ismertek, valószínűleg a piacon manapság elfogadott 7,5-8% közötti, de inkább a 8%-hoz közeli hozammal értékesítették a 40,5 millió euróból felépített, BREEAM tanúsító rendszer szerinti “very good” zöld minősítéssel rendelkező ingatlant.

A legzöldebb irodaház: Green House 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

A Green House a Skanska hatodik iroda beruházása a magyar fővárosban. A 2012 decemberében átadott épület, 7 emeleten és 17 800 négyzetméteren kínál irodaterületet bérlőinek. A közel 100 százalékos bérbeadottsággal rendelkező irodaház 2013 végén elnyerte a kilencedik alkalommal megrendezett Portfolio.hu Property Investment Forumon az “Év projektje” díjat, különleges zöld megoldásainak köszönhetően. A Green House az egyetlen LEED Platinum minősítésű irodaépület Magyarországon. Tavaly júliusban a Skanska jelentette be, hogy 36 millió euróért eladása került az irodaház az FHB Csoport tagjaként jegyzett Diófa Alapkezelő irányítása alá tartozó nyíltvégű Torony Ingatlan Befektetési Alap részére.


A tavalyi év úttörője: Váci Corner Offices 

Megmutatjuk Budapest legnépszerűbb helyét

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

A HB Reavis Csoport első magyarországi beruházása. Az “A” kategóriás irodaház a Váci úti irodafolyosó középső szakaszán, közvetlenül a Forgách utcai metrómegálló bejáratánál helyezkedik el. A júniusban átadott, BREEAM “excellent” minősítéssel rendelkező irodaház 8 szinten összesen 18 480 négyzetméter irodát, földszintjén 1590 négyzetméter üzlethelyiséget és éttermet kínál a bérlőknek. A fejlesztő magyar nagyvállalattal írta alá első bérleti szerződését, az MVM Partner Zrt. összesen 3800 négyzetméter alapterületű irodaterületet bérel az irodaházban, azóta pedig több nagy bérbeadásról érkezett hír, legutóbb egy követeléskezelő vállalat beköltözéséről.