Költözik a bútoróriás

Áthelyezi külső árukiadó raktárát az IKEA.

A jól ismert svéd bútoróriás, az IKEA, hosszú távú bérleti szerződést kötött a Logicor vállalattal, melynek értelmében külső árukiadó raktárát a biatorbágyi Tulipán Parkba helyezi át. A Cushman & Wakefield, globális ingatlan-tanácsadó vállalat, kizárólagosan képviselte a tulajdonost az ügyletben, melynek során az IKEA több mint 5200 négyzetméter raktár, illetve, több mint 650 négyzetméter iroda és ügyfélfogadó területet vett bérbe.

A nemzetközi bútorgyártó cég kifejezett kérése volt az egyedi, személyre szabott kialakítás megvalósítása, hiszen az épületnek egyszerre kell raktározási és kereskedelmi igényeknek megfelelnie. Az IKEA 2015 novemberében költözött be az új létesítménybe, mely Budaörs közvetlen vonzáskörzetében helyezkedik el, közel van az áruházhoz, ami fontos szempont volt a cég ingatlanpolitikája szerint.

Halász-Csatári Gábor, a Cushman & Wakefield Budapest ipari ingatlanokkal foglalkozó csapatának vezetője elmondta: „Az IKEA egyedi kialakítási elvárásai valódi kihívást jelentettek, azonban sikerült egy sajátos és teljes mértékben igényre szabott bérleményt kialakítani a részükre.”

Bartek Mierzwiak a Logicortól hozzátette: “Nagy sikerként könyveljük el, hogy új piaci szereplőként egy ilyen fontos, nemzetközi bérlővel köthettünk szerződést, mint az IKEA.”

A 29 500 négyzetméteres Tulipán Park Budapest nyugati részén terül el, az M0-ás és M1-es autópályák kereszteződésénél. Az M0-áson és a környező autóutakon mind Budapest, mind Magyarország további régiói, mind pedig a környező országok (Ausztria, Horvátország, Szlovénia) könnyen megközelíthetőek.