Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

Bár minden irodista számára fontos a személyes munkatér megléte, a legtöbben mégis szívesebben dolgoznak olyan helyen, ahol rajtuk kívül sokan mások is. Egy nagyobb irodaegyüttes ugyanis vélhetően kiépítettebb infrastruktúrával és több, a dolgozók kényelmét segítő szolgáltatással rendelkezik – és itt nem csak az irodaház aljában elhelyezett menzára gondolunk. A budapesti irodapiacot bemutató sorozatunkban az irodahaz.info kínálatából szemezgettünk, a legnagyobb budapesti irodaparkok és irodaházak után kutatva.

Infopark 

 

Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

Bár egy az egyben nem szerepel egy hirdetési felületen sem és az egyes irodaházak nincsenek olyan szoros összeköttetésben, mint a többi itt felsorolt irodapark esetében, Budapest legnagyobb irodakomplexuma egyértelműen a dél-budai Infopark. A hivatalos honlap leírása szerint az Infopark Közép-Kelet Európa első innovációs és technológiai parkja, elsősorban az informatika, a telekommunikáció és a softwarefejlesztés képviselőinek progresszív központja, ahol multinacionális vállalatok mellett fiatal és feltörekvő cégek is székhelyre találtak. Az irodaparkban közel 100 000 négyzetméter bérbeadó terület épült fel 2009-ig.

Szépvölgyi Irodapark 

Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

Az óbudai ‘A’ kategóriás irodakomplexum az irodahaz.info adatbázisa szerint a legnagyobb Budapesten a maga 50 000 négyzetméternyi összes irodaterületével. A Rózsadomb lábánál, közel 6 hektár nagyságú területen elhelyezkedő irodapark a leírás szerint bérlőinek kényelmét az egyedileg kialakítható területekkel, valamint az irodapark területén található számos szolgáltatással – éttermek, bankfiók, fitness terem, autómosó – együttesen biztosítja. A Szépvölgyi Irodapark jelenleg 93%-os bérbeadottsági rátával rendelkezik.

Gateway Irodaház 

Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

Az irodahaz.info listázása alapján Budapest legnagyobb irodaház-csoportja a XIII. kerületi Gateway Irodaház a maga 36 300 négyzetméteres összesített irodaterületével. A három toronyból álló épületegyüttes felhúzásakor több energiahatékony megoldást is alkalmaztak, leírása szerint pedig egyedülálló megközelíthetőséggel rendelkezik: a dolgozók az Árpád hídról közvetlenül hajthatnak le kocsival az irodaépület parkolóiba. Az irodaház bérbeadottsága jelenleg 80%-os.

Madarász Irodapark 

Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

A fővárosi irodaparkok második legnagyobbja a Duna másik oldalán, a Váci úti irodafolyosó közelében helyezkedik el. A XIII. kerületi, ‘A ‘-kategóriás komplexum összesen 34 000 négyzetméteren kínál irodákat, jelenleg 57%-os kihasználtsággal rendelkezik. A négy épülettömbből álló Madarász Irodapark egyébként a Szépvölgyi Irodapark kivitelezőjének és üzemeltetőjének, Proform Zrt.-nek a projektje.

Capital Square 

Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

A Váci úti Capital Square 32 650 négyzetméteres irodaterületével vívta magának helyét listánkon. A város egyik legsikeresebb irodanegyedében található épületet 2009-ben adták át, a földszintet felül nyolc emelettel. A leírás szerint a belső kialakításnak köszönhetően a bérlő cégek nagy presztízsű és stílusos környezetben dolgozhatnak, ami egy XXI. századi cég számára a hatékonyság elengedhetetlen feltétele. Az irodaház jelenleg 76%-os kihasználtsággal működik.

Haller Gardens 

Itt vannak a legnagyobb munkaközpontok

A képre kattintva még több fotót láthatsz az irodaházról!

Hasonló méretekkel rendelkezik a Soroksári úti, ‘A ‘ kategóriás Haller Gardens, melynek teljes irodaterülete eléri a 32 000 négyzetmétert. Az irodaház a IX. kerület Duna-parti szakaszán épült fel a Milleniumi Városközpont közvetlen szomszédságában. A leírás szerint a felsőbb szinteken az irodákhoz kapcsolódóan kizárólagos használatú, különleges adottságú tetőteraszok vannak, a mélygarázsban pedig szeparált vendégparkoló és autómosó bővíti a szolgáltatások listáját. Az irodaház bérbeadottsági rátája 49%.