Hamarosan nyit Szentendre első négycsillagos szállodája
Június elejétől fogadja a vendégeket Szentendre első négycsillagos szállodája. A 400 millió forintos fejlesztéssel létrehozott Bükkös Hotelt pénteken adták át.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadási ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, a szálláshely- és szolgáltatásbővítési beruházás több szempontból is illeszkedik a kormány elképzeléseihez, és összhangban van a tendenciákkal is.
A turizmus idei első negyedéves számai növekedést jeleznek: nőtt a szálláshelyek foglaltsága, valamint a beutazók száma. Kiemelte azt is, hogy a turizmust nemcsak stratégiai ágazatként lehet kezelni, hanem jelentős szerepe van az országkép alakításában is. A minőségi szolgáltatás és a színvonalas vendéglátás a legjobb marketing – mutatott rá Szatmáry Kristóf.
Dietz Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város szempontjából jelentős előrelépés a négycsillagos hotel megjelenése, mert Szentendrét ma még az átutazó turizmus jellemzi, csupán néhány órát töltenek itt a turisták. Hadnagy Attila tulajdonos az MTI-nek elmondta: az összesen 400 millió forintos bővítés során 200 milliót fordítottak szálloda- és 200 millió forintot szolgáltatásfejlesztésre, amelyhez 100 millió forintos támogatást nyertek el az Új Széchenyi Tervből.
A korábbi 16 szobás másodosztályú panziót 22 szobás akadálymentesített, négycsillagos szállodává fejlesztették – mondta -, s 35 fő befogadására alkalmas éttermet, főzőkonyhát, kávézót és grillteraszt is kialakítottak.
Hozzátette: évente 2700 vendégéjszakára számítanak, s a konferenciaszolgáltatásokat évi 40 alkalommal átlag 30 fős csoportoknak kínálják. Hadnagy Attila fontosnak nevezte azt is, hogy a projekt keretében legalább hét új munkahelyet teremt a családi vállalkozás.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





