Grafikai pályázatot ír ki az IFK

A „Defibrillátort az irodaházakba, bevásárlóközpontokba!”kezdeményezés keretében z Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogott, és ma már számos automata defibrillátor található a budapesti intézményekben. Hogy a tájékozódást is segíthessék a kritikus helyzetekben, most egységes piktogramm megtervezésére grafikai pályázatot írtak ki.

Az IFK, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége 2013 novemberében az Országos Mentőszolgálat támogatásával elhatározta, hogy minden „A” kategóriás irodaházban, bevásárlóközpontban elhelyeznek egy automata életmentő készüléket, azaz defibrillátort. Jelenleg összesen 37 defibrillátor érhető el; ebből 19 az irodaházakban, 15 a bevásárlóközpontokban és 3 darab logisztikai parkban.”

 

defibrillátorA szervezetek 2014-ben azt a célt tűzték ki, hogy egységes jelzést biztosítsanak a készülékek könnyebb elérhetősége és a tájékozódás megkönnyítése érdekében. Egységes nemzetközi jelzés hiányában idén ősszel pályázatot írnak ki grafikusoknak piktogrammra vagy logóra, amely egyértelműen és könnyen felismerhetőn jelezni tudja a készülékek helyét.

 

„A nyertes pályázó társadalmi felelősségvállalásával hozzájárul a lakosság tájékoztatásának javításához.” – emelte ki Takács Ernő.

 

A pályázatokat szeptember 23-án írják ki, a munkákat október 22-ig lehet leadni. Győztest az idei Ingatlanfejlesztés Napján, azaz november 20-án hirdetnek.

 

A pályázatokat egy szakmai zsűri fogja értékelni. A zsűri összetétele az alábbi szervezetek delegáltjaiból áll: IFK (Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület), MBSZ (Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége), MNSZA (Magyar Nemzeti Szívalapítvány), OMSZ (Országos Mentőszolgálat).