Budapest ingatlanpiaca sokat profitálhat

Idén a befektetők a hagyományosan erős londoni, párizsi és német nagyvárosok ingatlanpiacai mellett egyre érdeklődőbbek az ír, olasz és spanyol lehetőségek, illetve a közép-európai térség iránt, amelynek trendjéből a magyar főváros ingatlanpiaca is profitálhat. – derült ki a CBRE immár 8. alkalommal megrendezett éves ingatlanbefektetési reggelijén.

iroda,irodaház

Európában a befektetők optimizmusa töretlen: éves szinten 29 százalékkal (USD-ben 34%-kal) 166 milliárd euróra nőtt a kontinens kereskedelmi ingatlanbefektetési piaca 2013-ban.

 

„Ugyan a befektetők Európában még mindig az Egyesült Királyságot és Németországot teszik az első két helyre befektetési céljaik között, de 2014-ben már Spanyolország került a dobogó harmadik helyére. London elsőbbségét nem vitatva, Madrid, Dublin és Barcelona javított legtöbbet a megítélésén a CBRE európai befektetők között végzett és 2014-re vonatkozó felmérésében.” – hangsúlyozta Mike Atwell, a CBRE kelet- és közép-európai ingatlanbefektetési igazgatója.

 

Egyre több pénz áramlik európai ingatlanba Közel-Keletről és Ázsiából, azonban egyelőre ez a tőke inkább Londont és a legérettebb nyugat-európai piacokat találta meg. Az idén már ötödik alkalommal készített Európai Befektetői Barométer szerint azonban ez változni fog, ezek a klasszikusnak mondott piacok kezdenek telítődni, és más lokációk iránt nő az érdeklődés, ahol nagyobb kockázat vállalása mellett nagyobb hozamok célozhatók meg. A Barométer szerint a befektetőket már nem aggasztják finanszírozási nehézségek, sokkal inkább a prémium ingatlanok iránt erősödő verseny. Éppen ezért a földrajzi és eszközosztály szerinti diverzifikáció egyre inkább előtérbe kerül, amiből Közép-Európa, azon belül is az elmúlt években nagyon alulsúlyozott Magyarország komolyan profitálhat.

 

„2013-ban Magyarország részesedése már nőtt (3%-ról 5%-ra), ahogy Csehország és Szlovákia is profitált a régió felé forduló érdeklődésből. Lengyelország még mindig a piac 61 százalékát adta tavaly, azonban erősödnek a túlfűtöttség miatti aggodalmak. A javuló magyar makrogazdasági adatok, a biztosabb ingatlanpiaci fundamentumok, a jó európai befektetői hangulat és az a tény, hogy Budapest az elmúlt időszakban relatíve olcsóvá vált, nagy lökést adhat a hazai befektetési piacnak.” – mondta Tim O’Sullivan, a CBRE budapesti ingatlanbefektetési vezetője.

 

„Magyarország megítélése óriásit változott az elmúlt egy évben. Nemcsak a száraz tények, de a piaci hangulat is pozitív képet fest a hazai lehetőségekről. Az ingatlanpiac kilátásai jók: a növekvő bérlői kereslet, a csökkenő üresedés és a racionálisan óvatos fejlesztési volumen vonzóvá befektetési célponttá teszi Budapestet. A CBRE londoni elemzői szerint Dublin, Madrid és London mellett a budapesti fővárosban várható a legnagyobb értéknövekedés a következő öt évben. Látva a hazai alacsony bérleti díjakat és a relatíve magas hozamokat, egyre többen érezhetik úgy, hogy itt az ideje belépni a magyar befektetési piacra. –  tette hozzá Borbély Gábor, a CBRE budapesti kutatási és tanácsadási vezetője.