Bővít Tatabányán az Alumechanik Kft.
A műanyaghulladékok újrahasznosításával foglalkozó Alumechanik Kft. 70 millió forintos beruházással bővíti telephelyét Tatabányán, a fejlesztés után a társaság havonta 400-600 tonna anyag feldolgozására lesz képes – mondta az ügyvezető szerdán az MTI-nek.
Kovács Péter tájékoztatása szerint a volt Alugyár területén lévő telephelyükön belül felépítenek egy 500 négyzetméteres csarnokot és egy 800 négyzetméteres szabadtéri tároló helyet alakítanak ki. A termelés jelentős részét az új csarnokba költöztetik át, a korábban használt épületekben főként raktározást végeznek. A beruházás 35 milliós forintos pályázati támogatással valósul meg.
A társaság a tatabányai bővítés mellett a Gyöngyös közelében található Karácsondon hoz létre egy másik újrahasznosító telephelyet, két ütemben közel 40 millió forintos beruházással. Itt a környékbeli cégek hulladékát dolgozzák majd fel.
Az Alumechanik Kft. kizárólag ipari eredetű műanyagok és fa raklap hulladék újrahasznosításával foglalkozik. A beérkező hulladékot először előaprítják, majd tovább őrlik. A végterméket vagy más felhasználóknak értékesítik, vagy alapanyagként a küldő cég használja fel újra.
Kovács Péter elmondta: az egyik legnagyobb partnerüknél a vállalat telephelyén belül végeznek komplex szolgáltatást, s a keletkező műanyag hulladék 96 százalékát újrahasznosítják a gyártásban.
A 2005-ben alapított vállalat összesen 41 dolgozót foglalkoztat, a növekedés ütemére jellemző, hogy évente megduplázták az árbevételt, 2011-ben 250 millió, 2012-ben 570 millió forintot értek el, s az idén a tavalyival megegyező bevételre számítanak.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Napi.hu
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló




