Az ázsiai csúcsgazdaságok felvásárolják a világ ingatlanjait

Ázsiai befektetők 2014-ben 40 milliárd dollárért vásároltak a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, ami 23 százalékkal több a 2013-as költésüknél – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből.

Az ázsiai országok befektetői nemcsak egyre többet költenek külföldön, de földrajzilag és szektorilag is diverzifikálják befektetéseiket: míg 2013-ban a világ legnagyobb városait és főleg az irodapiacot célozták meg, addig 2014-ben ugyan London maradt a kedvenc városuk, de már Párizsban, Los Angelesben, San Fransicoban és Washingtonban is aktívak voltak és az irodaházakon kívül mást is vásároltak. Jó példa a stratégia változására az első közvetlen ázsiai befektetés Hollandiában, amikor a szingapúri First Sponsor Group megvette az amszterdami Zuiderhof 1 irodaházat. 

 

Az ázsiai csúcsgazdaságok felvásárolják a világ ingatlanjait

Az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) maradt az ázsiai tőke legnagyobb felvevője, 2014-ben a befektetések 34 százaléka (13,7 milliárd dollár) irányult a régióba, másfélszer annyi, mint az amerikai kontinensre (8,9 milliárd dollár). Európában néhány országban jelentősen nőtt az ázsiai befektetők vásárlási kedve 2013 és 2014 között: Németországban 984 millió dollárról 2,37 milliárd dollárra, Spanyolországban nulláról 552 millió dollárra, Olaszországban pedig 4 millióról 451 millióra emelkedett a befektetések forgalma. Globális szektorszinten a szállodák voltak az ázsiai befektetők új stratégiájának legnagyobb haszonélvezői: a 2013-as 11 százalékról 16 százalékra nőtt arányuk a teljes forgalomból; Európában egyenesen tízszeresére nőtt a hotelekre költött tőke nagysága, 137 millió dollárról 1,37 milliárd dollárra.

A határon átnyúló befektetéseket vizsgálva, Szingapúr lett 2014-ben a legnagyobb ázsiai befektető, majd Kína és Hongkong következik. Tajvani és kínai biztosítók növelték a legnagyobb mértékben aktivitásukat 2013-ról 2014-re 770, illetve 310 százalékkal nőtt az általuk befektetett tőke nagysága. 

 

 

Az ázsiai csúcsgazdaságok felvásárolják a világ ingatlanjait

Klikk a képre!

 

“Az ázsiai befektetőket nagyon vonzza az európai piac, főleg a nagyvárosok – ráadásul 2014-ben új városok piacaira és beléptek és a bizalmuk is tovább nőtt. Úgy véljük, a trend idén is folytatódik, amit jól alátámaszt az amszterdami Zuiderhof 1 irodaház megvásárlása.” – mondta Jonathan Hull, a CBRE európai tőkepiaci vezetője.

“Több tőke érkezik Ázsiából a kereskedelmi ingatlanpiacokra és a már jelen lévő befektetők a hagyományosan megcélzott nagyvárosokon túl is elmerészkednek. Természetesen továbbra is a jelentős épületek megvásárlásából lesznek a szalagcímek, és New York illetve London marad a legfontosabb piac a befektetők számára, mégis 2014 fontos híre volt, hogy Párizsban és Los Angelesben is megjelentek az ázsiai vevők, ahogy a brit vidéki városokban is. A stratégia változása leginkább az öt legnagyobb piac részarányának csökkenésében érzékelhető.” – tette hozzá Marc Giuffrida, a CBRE ázsiai tőkepiacokért felelős ügyvezetője. “Míg az új belépők továbbra is az irodákat preferálják, az ázsiai befektetők új földrajzi célpontok mellett változtatnak az ingatlanszektorok közötti súlyozásukon is. A korábbinál jelentősen több szállodát és ipari ingatlant vásároltak, hogy jobb hozamokat érhessenek el és kevesebb versenytárssal küzdjenek meg az ingatlanokért”.