Árvíz után: sokan árzuhanást várnak a vízpartokon

Megoszlanak a vélemények az árvíz által érintett területek ingatlanpiacának jövőbeli sorsáról. Míg a közvetítők egy része szerint egy időre el lehet felejteni a folyóparti bizniszt, más úgy látja, a víz varázsa akkora, hogy csak kihalásos alapon lehet a parton ingatlanhoz jutni.

következő fél-egy évben várhatóan nullához közelít majd az érdeklődés a szigetközi, árvízzel, belvízzel érintett ingatlanok iránt, de gyorsan feledésbe is merülnek az elárasztott házakat ábrázoló képek, és minden visszatér a szokásos kerékvágásba – mondta a napi.hu-nak Bubla Zoltán, az Openhouse mosonmagyaróvári irodájának szakértője.

 

A vízpart varázsa hamar elfeledteti a veszélyt

 

Véleménye szerint addig, amíg az idő nem burkolja jótékony homályba az árvizes beszámolókat, az árcsökkentés sem segít. Tapasztalatai szerint az érdeklődők elöször a vízbetörést firtatják, amelynek hallatán minden vásáslási kedve eltűnik. Ugyanakkor, 2006-os emlékei alapján arra számít, hogy a folyóparti árakat megfizetni képes vásárlók hamar visszatérnek. Mint megjegyzi, a szigetközi vízparti házak 30-50, de akár 100 százalékkal , a mosonmagyaróváriak is legalább 30 százalékkal drágábbak lehetnek az ugyanolyan minőségű, de a folyótól távolabbi társaiknál, amelyeknek kereslet híján maga az értékesítése is nehézkes.

 

A Szigetközben csak néhány településen építkeztek az ártérben, így elsősorban nem is az árvíz, inkább a belvíz okoz gondot az ingatlantulajdonosoknak, főleg Győrzámoly, vagy Dunaszeg környékén, ahol az érintett ingatlanok, az ártériekkel együtt egyáltalán nem kapósak  – erősítette meg Czafik Tamás, a Deal Real kft. ügyvezetője.

 

A napi.hu cikkének folytatásáért kattintson ide!