Adóhatóság kontra adózó
Ahhoz, hogy az adózók a számukra biztosított törvényi lehetőségekkel élni tudjanak, ismerniük kell a jogaikat – írja friss blogbejegyzésében Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM Hungary Zrt. adómenedzsere.
Ezen a téren kiemelkedő jelentőséggel bírhat az adózót az adóhatóság előtt képviselő személy szakmai ismerete, gyakorlati tapasztalata, és megkockáztatom, személyes karizmája.
Egyszer egy volt kollégám, aki úgy gondolta, hogy az adótanácsadók világa nem neki való, utolsó munkanapján megkérdezte tőlem: „Titusz, te igénybe vennél adótanácsadót?” Meglepődtem, majd határozottan azt feleltem, hogy nem, hiszen magam is adótanácsadó vagyok. Később anekdotázgatás közben nem egyszer elsütöttem ezt a történetet. Aztán később elgondolkoztam, hogy mégis, a látszólag értelmetlen párbeszéd mögött egy valós dilemma húzódik.
A dilemma pedig az: mit tud nyújtani egy tanácsadó az ügyfelének? Milyen mértékben tud hatékonyan eljárni az érdekében akkor, ha valamely adójogi probléma feltárásakor utólag, egy adóellenőrzés miatt kerülnek kapcsolatba egymással, és a feladat pedig nem más, mint az adóhatóság előtt megvédeni az adózó érdekeit.
Az adóképviselet szerepének, fontosságának megértéséhez először szükséges, hogy tisztázzuk az adóhatóság és az adózó kapcsolatát. A közigazgatási szervezetrendszer logikájából adódik, hogy az adóhatóság, mint a közigazgatás részét képező hatóság és az adózó hierarchikus alá-, fölérendeltségi viszonyban van egymással. Azaz az adóhatóságnak akár tetszik, akár nem, több lap van leosztva. A bejegyzés további részlet itt található!

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





