A kínai Sencsen városa százmillió euróval támogatja Magyarországot megcélzó befektetőit
2011. december 01. csütörtök
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Kalocsa már megismertette a kínai befektetőkkel – a sencseni You Yuan Industrial Co. Ltd. képviselőivel, akikkel nyáron egy korszerű gomba- és zöldségtermelő bázis kialakításáról állapodott meg – tervezett beruházásuk lehetséges területeit, és már elkezdődött a projekt közös előkészítése – írja a Magyar Hírlap.
Cimkék: Kína , Sencsen , Kalocsa , raktár
A kínai Sencsen városa százmillió euróval támogatja Magyarországot megcélzó befektetőit

A város további beruházásokról is tárgyal, Sencsen pedig százmillió eurót különít el a Magyarországon befektető városi cégek támogatására.

Kalocsa az elsők között ismerte fel a kínai kapcsolatokban rejlő gazdasági lehetőséget. Egy korábbi kínai látogatás alkalmával korszerű gomba- és zöldségtermelő bázis kialakításáról kötött szerződést a város vezetése, amely több száz kalocsainak biztosít a jövőben munkahelyet. Ez év júniusában, a kínai kormányfő Magyarországi látogatásával egy időben járt először Török Ferenc polgármester vezetésével kalocsai delegáció Kínában, azzal a céllal, hogy a két ország között formálódó gazdasági kapcsolatokban az elsők között vállaljon aktív szerepet a város.


Az első látogatás idején szándéknyilatkozatot írtak alá a sencseni You Yuan Industrial Co. Ltd. képviselőjével egy korszerű gomba- és zöldségtermelő bázis kialakításáról Kalocsán. A polgármester információi szerint a kínai fél az első ütemben ötmillió eurós, azaz több mint 1,3 milliárd forintos beruházást tervez, amelyet később bővítene. A mezőgazdasági bázis a kezdetekben százötven helyi alkalmazottnak, a második évben kétszázötven, a beruházási ütem végére pedig háromszáz embernek nyújt majd munkalehetőséget. Török Ferenc a lapnak elmondta: a közös munka jó irányba halad, hiszen az elmúlt időszakban ismertették a lehetséges beruházási területeket a kínai féllel, egyeztettek a beruházás műszaki tartalmáról, egyúttal elkezdődött a hazai és kínai mezőgazdasági szakértők bevonása.

 

Az elmúlt hetekben újabb kapcsolatépítésre nyílt lehetőség Sencsen és Kalocsa között, mivel a város polgármestere személyes meghívást kapott Kína legnagyobb technológiai seregszemléjére, a Sencsenben rendezendő China Hi-Tech Fair kiállításra. A megnyitón Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter mellett jelen volt Török Ferenc polgármester is, aki a kiállítás alatt újabb vállalati vezetőkkel és Sencsen polgármesterével is találkozott. A felek aláírták a Kalocsa és Sencsen közötti testvérvárosi keretmegállapodást is. „Velünk együtt Sencsenben tartózkodott Szmola Ernő, az Emika Zrt. vezérigazgatója is, aki tárgyalásokat folytat egy kínai céggel. Még a nyáron merült fel annak a lehetősége, hogy a kalocsai vállalat bekapcsolódhat a kínai Collection LED Company európai piacainak ellátásába. A kalocsai cég részt venne a profiljába illeszkedő LED világítótestek összeszerelésében, így újabb száz-százötven embert foglalkoztathat majd” – mondta el a polgármester. Hangsúlyozta: ezen törekvések egybecsengenek a Sencsen főjegyzőjével folytatott tárgyalásokon elhangzottakkal, amelyen a főjegyző arról tájékoztatott, hogy folyamatban van azon sencseni cégek összegyűjtése, amelyek a jövőben a kelet-közép-európai régióban szeretnének gazdasági befektetést megvalósítani.

 


A sencseni önkormányzat e vállalkozók támogatása érdekében százmillió eurós alapot hozott lére. „Ott-tartózkodásunk alatt Kína legnagyobb alapkezelő és kockázati tőkebefektetőjével folytattunk tárgyalásokat, amelynek során szóba kerültek kelet-közép-euró­pai, magyarországi és kalocsai befektetések finanszírozási lehetőségei is. Biztató számomra, hogy a főjegyző minden segítséget megad önkormányzatunknak ahhoz, hogy a Magyarországon belül befektetni kívánó cégek figyelmét felhívják Kalocsára” – számolt be az út eredményességéről a polgármester. Hozzátette: Kalocsa idejében felismerte a kínai kapcsolatokban rejlő gazdasági potenciált, így a kormányzati munkával egy időben képes arra, hogy elsőként vegyen részt a beruházások megvalósításában.

Forrás: Agromonitor
3. ker. Csillaghegyi út 13
1037 Csillaghegyi út 13.
13. ker. Kiadó raktárak
1139 Váci út 95.
Appeninn - Szentes raktár
6600 Sopron sor 1.
M-Tech Center
1044 Óradna u 4

Kiemelt hír

Ingatlanközvetítés 400 bankfiók támogatásával
Megkezdte működését az OTP Csoport új, piaci alapon működő ingatlanközvetítő társasága. Az OTP Ingatlanpont dinamikusan növekvő, egyedi ingatlankínálattal, a Csoport bankfiókjaiban elérhetőnél kedvezőbb hitelkonstrukciókkal várja az ügyfeleket.
olvassa tovább >>
Rendezvények arrow
2012. Május 15 - 2012. Május 18
2012. Május 1 - 2012. Május 31
2012. Május 15 - 2012. Május 18

http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.114.078 m²

Kiadó "B"
526.550 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.656.681 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

MEH: egyszerűbb energiaszámla, elégedettebb fogyasztók

A szolgáltatók által bevezetett egyszerűsített energiaszámlát kedvezően fogadták a fogyasztók a Magyar...


Márciusban is csökkent az építőipar termelése

árciusában az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az építőipar...


Patai: lesz megállapodás a tranzakciós adóról

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a...


Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai...


Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai...


Újabb bérlő az Office Garden II-ben

A Bene irodabútor irodáját és bemutatótermét a GVA Robertson által képviselt Office Garden II –be...


Ötcsillagos hotel lett a hévízi Lotus Hotel

2012 májusától nemzetközileg is elismert ötcsillagos wellness szálloda lett a Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz.

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail