A héten egyeztetnek a bankokkal a tranzakciós adóról
Már e hét végén megszavazhatják a honatyák a telefonadót és a pénzügyi tranzakciós terhet.
A 2 forintos telefonadó minden vezetékes és mobilhívásra, valamint SMS és MMS üzenetre vonatkozik. Az adót a távközlési cégekre vetik ki, de az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerina szolgáltatók ennek egy részét valmilyen formában megpróbálják majd továbbbhárítani az ügyflekre. Az adó kapcsán magánszemélyeknél 700 forintos, üzleti előfizetőknél 2500 forintos limit lép életbe havi szinten, azonban a tervek szerint az adó számítása nem ér véget ezen értékeknél. Vagyis a távközlési cégeknek kell viselniük az esetleges többletköltséget. A második félévben 30 milliárd forint, jövőre 52 milliárd folyhat be ebből az adóból.
A pénzügyi tranzakciós adó esetén eltűnik a 30 ezer forintos határ amiatt, hogy a bankközi piac és az értékpapírszámlák forgalmára nem kelljen kivetni a terhet, de a főszám így is 130 milliárd forint maradt. Ma reggeli információk szerint egyeztetés kezdődhet a héten a bankok és a kormányzat között a pénzügyi tranzakciós adóról, ami egy kissé késeinek tűnik annak fényében, hogy a parlament akár már pénteken szavazhat a törvényjavaslatról – vélik az elemzők.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





