A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről tárgyalt Pekingben a kormánybiztos

Hárommillió dolláros kínai hitelből valósulhat meg az a kétvágányú vasúti pálya Budapest és Belgrád között, amelyen a vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak.

Tavaly novemberben a kínai, a magyar és a szerb miniszterelnök abban állapodott meg, hogy kínai hitel segítségével újítják fel a magyar és a szerb főváros közötti vasútvonalat. A jelenlegi vasútvonal helyett egy kétvágányú pálya épül, melyen a vonatok a 350 kilométeres távolságot mintegy 3,5 óra alatt tehetik majd meg.


Szíjjártó Péter kormánybiztos szerint a magyar kormány a teherforgalom jelentős bővülésére számít, tekintettel arra, hogy a kínaiak ezen a vonalon juttatnák Nyugat-Európába a görögországi kikötőkbe érkező kínai árukat.  Az előzetes megvalósíthatósági terv, amely június végére készül el, tartalmazni fogja a 3 milliárd dolláros beruházáshoz nyújtandó kínai hitel feltételeire vonatkozó javaslatokat.


A kormánybiztos találkozott a Bank of China vezetőivel, akik hamarosan létrehozzák közép-európai regionális központjukat Budapesten, melynek nagy szerepet szánnak a kínai fizetőeszköz világkereskedelembeli elterjesztésében.

A Magyarországra látogató kínai turisták száma megduplázódott az elmúlt négy évben és meghaladta a 75 ezret. Ezért egyeztetések indulnak a kínai légitársaságokkal a Budapest-Peking légi járat újraindításának feltételeiről. Kínai cégek eddig 3 milliárd eurót fektettek be Magyarországon, mely a közeljövőben tovább növekedhet.