2011 - az ingatlanpiaci fellendülés éve
2011. január 18. kedd
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A Colliers International budapesti irodája megtartotta az idei évi ingatlanpiaci változásokról és előrejelzésekről szóló sajtótájékoztatóját. A sajtótájékoztatón 2010, illetve 2011 irodapiaci, kiskereskedelmi, valamint ipari ingatlan szegmenseinek elmúlt és várható eredményei, valamint előrejelzései hangzottak el.
2011 - az ingatlanpiaci fellendülés éve

Tim Hulzebus ügyvezető igazgató a 2010-es évre vonatkozó visszatekintés során elmondta, hogy a tavalyi év a Colliers számára a változások éve volt, vele együtt 10 vezetői pozícióban történt változás a régióban.

"A 2011-es év a növekedés éve lesz, készen állunk a lassan talpra álló piac kihívásainak megfelelni" - mondta Hulzebus. Hamisch White befektetési üzletági igazgató elmondta, hogy a 2010 a Colliers International Hungary befektetési üzletágának szempontjából bíztató év volt. A magyar piacra vonatkozó bizalom lassan visszatér, a befektetők a piaci felmérés után kiemelt befektetési lehetőségeket keresnek. Továbbra is gond a limitált finanszírozás, ez a legnagyobb visszazartó erő, nem pedig az oly sokszor hangoztatott politikai vagy országkockázati tényező. Várhatóan nagyságrendileg 500 millió euró nyílt piaci tranzakció valósítunk a már most is látható növekvő számú ügyletre alapozva" - mondta Hamish White.

Balla Ákos: Túl a mélyponton

Az értékbecslési, tanácsadási és piackutatási üzletág igazgatója elmondta, hoy az "A" kategóriába tartozó ingatlanok esetén a hozampiacok stabilizálódni látszanak, a bérleti díjak minden ingatlanpiaci alpiacon elérték a mélypontot, egybe a kihasználtság a csúcspont felé közelít. Ennek következtében további értékcsökkenés nem várható.

A "B" kategóriás szegmens esetén ez utóbbi már inkább előfrodulhat, miközben az ingatlanpiacra a legnagyobb hatást a finanszírozás, vagy épp annak hiánya gyakorolja.

Szállodapiac - Budapest, de csodás

A szállodapiac kapcsán Balla elmondta, hogy a 2010-es év során a budapesti hotelpiac a kis mértékű javulás jeleit mutatta, ami sajnos már nem mondható el a vidéki és a balatoni szállodapiacra. A fővárosi piac a tavalyi év során 1000 ággyal bővült, de az idei évre nem várnak ilyen nagyságrendű növekedést, legfeljebb 400-as ágyas kínálatbővülés várható. Pozitív hozadéka van a személyi jövedelmi adó változásainak, mivel ez várhatóan növeli a belföldi keresletet. Szintén felhajtó erőnek tekinhető az év első felében az EU elnökség jelentette diplomáciai turizmusa is. A vidéki piac esetében az uniós forrásokból való növekedés tekinthető kiútnak, ezen szegmensen kevés a spekulatív tőke jelentette növekedés.

Saly Miklós: optimistán 2011 felé

Saly Miklós, az iroda bérbeadási üzletág vezetője elmondta, hogy a 2009-es kapkodás után túl vagyunk a 2010-es higgadtabb, tudatosabb, óvatos és átgondolt irodapiaci éven is. Ennek eredménye a bérlői aktivitás növekedése, bár a szigorodó anyavállalati kontroll miatt ezek átfutása megnyúlt. Mindezekkel együtt pozitív évnek nézhetünk elébe. A bérleti díjak csökkenésének egyértelműen vége, bizonyos házak már óvatos emelésen is gondolkozhatnak. Emellett minimális az új irodaházak átadásának száma, ezért várható az üresedési ráta drasztikus csökkenése. Abban az esetben, ha a hitelintézetek átgondolják a jelenlegi finanszírozási stratégiájukat, akkor új lendületet vehetnek a fejlesztések. Ettől eltekintve azonban már minden szereplőnek sokkal átgondoltabbnak és megfontoltabbnak kell lennie a fejlesztések területén.

Beck Tamás: rövid távú bérletek dominanciája


Az ipari ingatlan üzletág igazgatója szerint 2010 az ipari ingatlanok esetén a stabilizáció jegyében telt el. Az új fejlesztések (63.000 m2) drasztikus visszafogása mellett az új bérleti szerződések volumene (122.000 m2), mind pedig az üresedési ráta (20,7%) stagnált az év folyamán. Mindezek hatására egy 26.000 m2 nettó felszívás történt a spekulatív piaci szegmensben. Igen magas szintű aktivitás, de alacsony realizálódási arány írható le, a magas bérlői aktivitás mellé pedig alacsony aktivitású adásvételi piac.  Az "A" kategóriás ipari ingatlan szegmens Budapest és környékére öszpontosul, a vidéki arány elhanyagolható.

Igen aktív volt a termelő- és a KKV szektor, az eddig húzóágazatnak tekinhető logisztikai terület viszont kivételesen lemradtak. Az adásvételi piaci szegmensben elsősorban a kisebb épületekre és a kisebb telkekre volt kereslet, a nagyobb ingatlanokra még igen kedvező feltételek esetén sem mutatkozott jelentős érdeklődés. Az idei évre drasztikusan visszafogott fejlesztői aktivitás - két épület fejlesztése 10.500 m2 -el - várható, az üres csarnokterületek felszívása, valamint a nagyjából változatlan keresleti szint következtében - hasonlóan a többi piaci szegmenshez - az üresedési ráta csökkenését lehet majd mefigyelni. A tavalyi év során 54 ügylet valósult meg, ezek fele közvetlen tranzakció volt. Emellett a vidéki és a telekpiac továbbra is inaktív. A teljes állomány 1,6 millió m2 volt, ebből tavaly mindössze 63.000 m2 épült.

Csörgő Anita: 2011, a növekedés éve

A cég kiskereskedelmi üzletágának igazgatója kiemelte, hogy 2010-ben megállt a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, a kereslet stabilizálódott, és öt év csökkenés után végre növekedés várható 2011-re (3-5%-os), főként a nem élelmiszer típusú szegmensekben. A SZJA csökkentés minden bizonnyal itt is kifejti pozitív hatásait, ezért a kereskedők belekezdhetnek az óvatos terjeszkedésbe is. A szereplők tevékenységük hatékonyabbá tételével és a bérleti díjak csökkentésével operálnak 2011-ben. A feltételek sokkal inkább kedveznek az új bérleti szerződéseknél, főleg a kulcsbérlők esetén: forgalomarányos bérleti díjak párosítva az alacsony alapbérleti díjjal, felmondási opciókkal, rövidebb fix bérleti időtartammal, belső kiépítési hozzájárulással - mondta Csörgő Anita. Külön kiemelte a 2011-ben megnyíló, három kisebb méretű, egyedi koncepcióra épülő bevásárlóközpontot: a Váci1-et, a CET-et, és az Europeumot. A polarizált piacnak továbbra is kedvelt helyszíne a Váci utca, a MOM Park, a Mammut, a WestEnd és az Aréna. Vártnál sikeresebb nyitások voltak a Corvin sétálóutcája, de a keszthelyi és váci fejlesztések is átlagon felülinek tekinthetőek. Szintén hangsúlyos az újrapozícionálás. A vevő központú szemlélet, valamint a szolgáltatások újrahangolása, végezetül a régebben épült bevásárlóközpontok újra gondolása elengedhetetlen a piaci terjeszkedéshez.


Kiemelt hír

Ingatlanközvetítés 400 bankfiók támogatásával
Megkezdte működését az OTP Csoport új, piaci alapon működő ingatlanközvetítő társasága. Az OTP Ingatlanpont dinamikusan növekvő, egyedi ingatlankínálattal, a Csoport bankfiókjaiban elérhetőnél kedvezőbb hitelkonstrukciókkal várja az ügyfeleket.
olvassa tovább >>
Rendezvények arrow
2012. Május 15 - 2012. Május 18
2012. Május 1 - 2012. Május 31
2012. Május 15 - 2012. Május 18

http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.114.078 m²

Kiadó "B"
526.550 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.656.681 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

MEH: egyszerűbb energiaszámla, elégedettebb fogyasztók

A szolgáltatók által bevezetett egyszerűsített energiaszámlát kedvezően fogadták a fogyasztók a Magyar...


Márciusban is csökkent az építőipar termelése

árciusában az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az építőipar...


Patai: lesz megállapodás a tranzakciós adóról

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a...


Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai...


Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai...


Újabb bérlő az Office Garden II-ben

A Bene irodabútor irodáját és bemutatótermét a GVA Robertson által képviselt Office Garden II –be...


Ötcsillagos hotel lett a hévízi Lotus Hotel

2012 májusától nemzetközileg is elismert ötcsillagos wellness szálloda lett a Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz.

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail