Ajándékozzunk vagy végrendelkezzünk?

Az öröklés és az ajándékozás aktusa számos hasonlóságot hordoz. Igaz, a kiváltó ok nem is lehetne különbözőbb: az egyiket egy sajnálatos, a másikat általában egy örömteli esemény előzi meg. Életünkre gyakorolt hatásuk szempontjából azonban a végeredmény ugyanaz: tulajdonunk keletkezik.

Kérdésként merülhet fel bennünk, hogy potenciális örökösünkre még életünkben átruházzuk az ingó/ingatlanvagyonunkat, illetve annak egy részét, vagy az öröklés rendjére bízzuk a javak átáramlását.

Szoros összefüggés figyelhető meg a még életben adott ajándék hagyatékhoz való viszonyulásában. Tudnunk kell, hogy amennyiben a szokásos mértéket jelentősen meghaladó dolgot ajándékozunk a halálunkat megelőző tíz éven belül, akkor az ajándék tárgya a hagyatékba beleszámíthat a kötelesrész erejéig (ennek mértéke az örökösre egyébként jutó törvényes örökrész harmada). Erre azonban a kötelesrészre jogosultnak kifejezetten hivatkoznia kell, ha ugyanis ezt elmulasztja, öt év elteltével nem érvényesítheti igényét az új tulajdonossal szemben.

A kötelesrész megilletheti az örökhagyó leszármazóját, házastársát, illetve szülőjét is, ezen személyek – bizonyos feltételek fennállása esetén – részesülhetnek a fentiek szerint ingyenesen juttatott dolog értékéből.

A két tulajdonszerzési mód közötti átfedést jelenti az új Ptk.-ban halál esetére szóló ajándékozásként szereplő jogintézmény. Ez a végintézkedés egyik formáját jelenti, a végrendelet, valamint az öröklési szerződés mellett. A halál esetére szóló ajándékozással szemben egyetlen plusz követelményt támaszt a jogszabály a „mezei” ajándékozáshoz képest: a megajándékozottnak túl kell élnie az ajándékozót. Amennyiben ez nem következik be, és a megajándékozott hamarabb meghal, mint az ajándékozó, a szerződés egyszerűen nem hatályosul.

A legfontosabb tehát a még életünkben juttatott ingyenes adomány esetében, hogy a szokásos mértéket ne haladja meg az értéke, vagy legalább tíz év teljen el a juttatást követően. További megoldást jelenthet, ha valamennyi, fent felsorolt kötelesrészre jogosulttal megállapodásra jutunk annak érdekében, hogy a hagyatéki eljárás során ne álljon elő kellemetlen helyzet.

Szerző: Dr. Molnár Gergő Zsolt ügyvéd, a Jogado Blog szakértője

Ecovis Hungary Legal, ecovis.hu